Jogállam, 1927 (26. évfolyam, 1-10. szám)

1927 / 4-5. szám - Szovjet-Oroszország büntetőjoga

232 IRODALOM. IRODALOM. Vadás\ Lipót beszédei. (1912—1922.) Budapest, 1926; Franklin, 197 1. Nem a mának ma irott munka ez a könyv, amely a jelentől igényelne elbírálást. Nem is teljes gyűjteménye Vadász Lipót működésének, még a szónokinak sem ; a címbe tett évtized csak utolsó és legmagasabb lendületű íve az ő pályájának : amikor már országos emberré lett az addigi megyeiből. Amit azelőtt beszélt közügyekben, arra is becsülő értékeléssel emlékeznek, akik hallották, de ebben a könyvben nyoma nincsen : leiratlanul verba volabant. Mégis ebből a még meglevőből is. e pár beszédből, amelyek elmondásukkor más-más alkalom, hely, téma szónoki csatába tartoztak bele : most, hogy egymás mellé nyomatták őket kegyeletes kezek, kiviláglik Vadász Lipót életének vonala és egyéniségének emberi képe. Igaz ember nyilvánulasai súlyos dolgokról, még ha elmultak is már ember és dolgok, ma is mondanak nekünk valamit. Elsősorban a politikus bontakozik elénk, Tisza Istvánnak odaadó, sőt rajongó híve, meggyőződéses, harcos alvezére. Természetesen ez az emlékgyüjtő könyv nem lehet alkalma s a Jogállam hasábjai nem lehetnek tere annak, hogy Tisza politikájáról, mely különben eszmekörében a ma uralkodó iránynak jórészt elődje volt, véleményt próbáljunk adni. Vadász a komolyat, az erősét, a legreálisabbat és legigazabbat látta abban a férfiban és irányzatban : melléje állt jóra-rosszra, kivette részét a győzelemből, a visszavetettségből, az összetörésből és a gyászból. Mint egyebekben, Tiszahitében is egyre mélyebb, izzóbb és erősebb színeket mutat -— maga is férfi, aki növekedett a balsorsban. Ha egyes vonásait keressük Vadász lelki arcának : a komoly tartalmasság az első. Nem szónokol Potemkin-falakat. Sok a mondanivalója : a kérdések centrumából markol: áttekintései okosak, rövidek, rapidok ; elmélyedései nem ad hoc rögtönzések,^ hanem évek és évtizedek elmemunkájának bányái. Azután : nobilis. Élesen harcol, de nem gyűlöl. Az ellenfél számára is fenntartja rendszerint a jóhiszem lehetőségét. Politikusnak mély is, koncepciózus, jó tömeglélektani megfigyelésekkel, óvatosan szkeptikus jövőbelátással, de elsőrangú taktikus is. Pl. a koalíciós házszabályokat (melyéket a horvát obstrukció ellen csináltak volt) hozza rá a koalíció maradványaira, névszerint olvasván a vezérek fejére annakidején! kijelentéseiket; vagy az 1914-es sajtótörvény szigorításait a pornográfia üldözésénél kezdi védeni, ahol leglehetetlenebb neki ellenmondani; avagy hoc fortissimum — a kultúrszínvonal körüli vitának állítja be a háborúvégi munkapárt politikai harcát a választójog kiterjesztésének korlátozása érdekében. Magyarnak tragikusan magyar. Már a háború előtt tudta, hogy nem az örök belpolitika a világ, hogy van nemzetiségi irredenta, élet-halál fölött úr, külpolitika, lehetősége háborúnak és beláthatatlan kifejleteknek. Mi ma, ex eventu, sok mindent olvasunk nála jóslásnak, amit akkoriban hallgatói csak szavaknak hallottak, De tragikus Vadásznak magyar érzése a nagy hibák meglátásában és kimondásában is : hogy nincsen itt elég lelki diszciplína; hogy ismételten is «oligarchikus respublika* kontúrjai rémlettek a szemébe, hogy «alig van a művelt világon ország, hol a hazugság oly kevéssé diffamálna, mint Magyarországon», hogy «a kicsiny dolgokban nagyok, a nagy célkitűzésekben kicsinyek voltunk». Kongeniálitás van abban a szavában, hogy «aki jó és nemes volt, a lelke mélyén talán mind