Jogállam, 1927 (26. évfolyam, 1-10. szám)

1927 / 4-5. szám - Szovjet-Oroszország büntetőjoga

IRODALOM. 2)) szomorú volt». Sikerei dacára is Vadász nem a sikercsináló fajtából való volt. Képviselőjelölt, aki azzal állt oda a választók elé: «En nem igérek semmit. Ígérni nehéz, megtartani könnyű. . .» Mint szónok, szinte író is. Közelíti a szabadabb élőbeszédet a stilizált betű művészibb formájához. Jó pár tucat aforisztikus csiszoltságú mondatot lehetne összehalászni ebből az egy-két beszédből. Némely passzusai akár egy-egy ragyogó essai darabkái. Magyarul nagyon tud ; s ha jól odanéz az olvasó: meg-megcsillannak szólásaiban klasszikusainknak kitételei is Berzsenyitől kezdve Petőfin, Aranyon át az újabbakig. Eleinte hideg, fölényes debatter, de az évek és fájdalmak haladása során egyre több a fojtott szenvedély benne, fölér a páthoszig, ereseit eundo, s néha olyan súllyal pörölyözött a beszéde, hogy az ember elképzeli : talán még a parlamenti ellenfelekre is hatással volt. Jogászságából nem sok van ebben a kötetben, legalább is a részletekben. Egészében azt mérnők mondani: ennek a diszciplinának a lenyomata segítette Vadász Lipót értékes • egyéniségét kifejlődni azzá, aminek itt látjuk : az ars sequi et boni-t az élet küzdőterére is magával vivő bonus vir-ré. b. gy. Dr. Beck Salamon: Kőtekmvalosulás. (A «Polgári Jog» könyvtárának 2. füzete. Budapest, 1927. 61. 1. 2-50 P.) Örvendetes, hogy a magánjog terén ismét önállóan megjelenhetett egy ilyen elméletibb könyvecske, amely a címbevett - - máris inkább teoretikus — főeszme köré de omnibns rebus et quibusdam aliis fon sokfelé elgondolkoztató ötletkoszorút. Az értekezés a szerzőnek általánosan kedvelt vonásait tükrözi: száguldó tollal íródott; mindenütt brilliáns, helyenként éles ; anyagban igen gazdag, bár olykor kevésbbé tömör a kidolgozásban ; számos nagyérdekü probléma megoldását iniciálja ; több kérdést ébreszt abban, aki végig olvasta, mint ahányra megfelel. Kezdeményező szellem, nem lezáró. A főgondolat, amelyet e cím jelezni óhajt, talán úgy lenne stilizálható, hogy vannak bizonyos másodlagos, technikaibb szabályai és kialakításai a kötelmi jognak, amelyeknek az a feladata, hogy az elsődlegesen kreált obligációknak (mert hisz ezeknek is, sőt elsősorban ezeknek, az a rendeltetésük, hogy megvalósuljanak) a segítségére siessenek némely felmerülhető, esetleg épp a kötelmi jogi struktúrából adódó akadályok ellenében. Magva a tanulmánynak e tézis két főpéldájának érdekes fejtegetése : a kétszeri eladásnál az első (telekkönyvön kívüli) vevőt illető ('jogcímvédelem»-é és a bérlő javára kialakuló azon modern szabályé, hogy Kauf bricht nicht Miete. Első vevő is, bérlő is könnyen hoppon maradhatnának, ha pusztán az eredeti ingatlantulajdonossal szemben védné őket a tőle (s tehát elvben : csak ő ellene) nyert követelésük, de nem az ellen is, akire ő utóbb átruházza a tulajdont. Innét mindkétfajta kötelmi igénynek némi eldologiasítása. Becknek e körüli szép analíziséhez még hozzá lehetne tenni azt, hogy az érdekkonfliktusnak a tkvön kívüli (első) szerző, illetve a bérlő javára megoldásában döntő az ő szempontjuk méltányosabb voltának a felismerése lehetett. Mert az eredeti tulajdonos, ha (az első esetben) másodszor is elad: gazember, akit büntetőprakszisunk nem ok nélkül zárt le paragrafus hijján is ; ha pedig fennálló bérlet dacára úgy ad el. hogy nem gondoskodik hatékonyan a bérlő bennmaradhatásáról : szintén súlyosan sérti a jogot. Az újabb tulajdonosnak viszont tudnia kell az első szerző, illetve a bérlő jogáról: és részéről is összejátszás-színezete van annak, ha a régi tulajdonos ezek kijátszásába segíti. Próbája e szemléletnek : hogy mihelyt az új tulajdonos kellő gondossággal sem tudhatott az előtte járó