Jogállam, 1927 (26. évfolyam, 1-10. szám)

1927 / 4-5. szám

BÍRÓI GYAKORLAT. 20} A BV. 17. § által az ügyfél és ügy érdekében engedélyezett privilégiumot a C. igen helyesen, a kivételes intézkedés természetének megfelelő, megszorító értelmezésben részesíti. Ha a perbeli indítvány a rágalmazó állítás használata nélkül is kellő nyomatékkal előterjeszthető lett volna, a perbeli képviselő a mentességre nem hivatkozhatik. )J. Á. IV.) Szigorúan értelmezendő e rendelkezés a privilegizált személy szempontjából is ; (nem nyerhet alkalmazást az eljárt bírónak nyilatkozataira a folyamodást felterjesztő jelentésben ügyfélre vonatkozó sértő kijelentés esetén.) (J. Á. V.) E mentesség megállapítása csupán tárgyalás adatai alapján történhetik ; nem tekinthető tehát oly oknak, amelynek alapján a járásbíróság az eljárást a BP. 527. § alapján megtagadhatja. (J. A. V.) Végül a megszorító értelmezésnek folyománya a C.-nak az a bölcs határozata is, hogy rágalmazás miatt bünteti azt, aki a 17. § értelmében megengedett nyilatkozatot másutt megismétli, mert erre a hatóság előtt folyamatban levő ügyben engedett szólásszabadság ki nem terjeszthető. E kérdéssel kapcsolatban v. ö. Hajdú Miklós cikkét: a BV. 17. íj és a kir. ügyész. J. K. 84. lap. A jogos védelem büntethetőséget kizáró természetének analógiáját teremti, meg a C. a sértett kihívó magatartásával keltett reakció elbírálásánál. (BV. 18. §.) Nem lehet szó ugyanis a büntetés alól való felmentésről, ha a sértett magatartására a vádlott viselkedése adott okot, ha a sértett felháborodása jogos volt és viselkedése vagy fellépése a jogos felháborodás indokolta keretek között maradt. Viszont (gyűlésen botránytokozónak sajtó útján történt megbélyegzése — felmentés.; (1926. X. 20. B. 2368/926.) A hatóság előtti rágalmazásnak a közönséges rágalmazáshoz való viszonyát az alsóbíróságok igen gyakran tévesen magyarázzák. Ismételten ki kellett fejtenie a C.-nak, hogy a közhivatalnok ellen hivatali fellebbvalója előtt tett rágalmazó (bűnvádi vagy fegyelmi eljárásra alapul szolgálható kijelentés a BV. 20. §-ába és nem az 1. §-ba 'j. § 2. p., ütközik. J. A. V.) Ugyancsak e bűncselekménnyel kapcsolatban érdekes jogegységi határozatot is hozott a C. Egy hatóság előtti rágalmazás miatt folyamatba tett ügyben a fellebbezési bíróság a hatóság előtti rágalmazás alól történt felmentés helybenhagyása mellett bűnösnek mondta ki a vádlottat becsületsértés vétségében amiatt, mert sértett ellen sikkasztás miatt feljelentést tett, a nyomozást megszüntető ügyészi határozat ellen folyamodással élt és ennek elutasítása után. mint pótmagánvádló lépett fel. tehát sértett bűnvádi üldözését szorgalmazta. A C. az ítéletet törvénysértőnek minősítette, kimondva, hogy a BV. 20. ji-a alapján indított bűnügyben, ha e cselekmény tényelemei meg nem állapíthatók, sem a puszta vádolás ténye, sem a bűnvádi üldözés szorgalmazására irányuló perbeli jogok gyakorlása alapján rágalmazás vagy becsületsértés meg nem állapítható. (1926. XI. 19. B. I. 6965/926.) A felmentés oka ugyanis az volt, hogy a vádlott tulajdonát képező ingók miatt tett feljelentést a rágalmazási pör sértettje ellen és a bíróság úgy találta, hogy a vádlott méltán következtethetett arra, hogy vádja valóság tekintetében helytálló. A törvényszék azon alapon hagyta helyben a felmentést, hogy vádlott nem bűncselekmény, hanem polgári bíróság elé tartozó magánjogi igény miatt tett feljelentést, s így a feljelentésbeli adatok nem is merítik ki a bűncselekmény tényelemeit Ez utóbbi kérdést a C. szándékosan nem döntötte el, s azt a szabad bírói mérlegelés keretébe tartozónak minősítette. Nézetünk szerint nem iett volna akadálya annak, hogy a C. ebben a fontos gyakorlati kérdésben is irányítást nyújtson. Talán nem tévedünk azonban, ha a sorok közül azt olvassuk ki, hogy a C. adott esetben nem követné az alsóbíróság e felfogását. Anélkül, hogy