Jogállam, 1927 (26. évfolyam, 1-10. szám)

1927 / 4-5. szám

204 BÍRÓI GYAKORLAT. e kérdés megvitatásába bocsájtkoznánk, csupán utalunk arra, hogy a vádolás ténye nincs különösebb anyagi jogi feltételekhez kötve : megfelelő bűnvádi feljelentés esetén pedig nem volna oka annak, ha a meghurcolt sértettnek járó elégtétel adását a feljelentés többé-kevésbbé óvatos fogalmazásától tennők függővé. Helyesen tanítja ki azonban a C. az alsóbíróságot arra, hogy a BV. 20. §-nak a BV. 1. és 2. § alá eső vétségek egyike sem kisegítő cselekménye. E cselekmények eltérő természetűek, eltérő perkezelést is igényelnek, s így a 20. § alól való felmentés esetére a bíróság nem térhet át az 1. vagy 2. §-ra. mint kisegítő szakaszokra. Téves továbbá a perbeli jogok szorgalmazása — mint önálló bűncselekmény — miatt a BV. 2. § megállapítása is. E cselekményeket a BP. megengedi, így azok önmagukban becsületsértést nem képezhetnek, s az alapfeljelentés jogi minősítésében osztoznak. Ugyancsak jogegységi határozatban mutat reá a C. arra, hogy a felhatalmazás visszavonása a bűnvádi eljárás folytatása szempontjából hatálytalan és ez okból az eljárás meg nem szüntethető. (B. J. D. 157.) A sajtóról szóló 1914: XIV. tc. Méltán hívja fel a figyelmet a B. T. nagytudású szerkesztője a C.-nak ama döntésére, amelyben ez kimondja, hogy a bíróság a vád tárgyává tett sajtóközlemény tekintetében nincsen a vád kereteihez kötve, s a vád tárgyát képező sajtóközleménynek ama részeit is az ítélet alapjául elfogadni köteles, amelyekre a vád kifejezetten ki nem terjedt. E szabály nem érvényesül akkor, ha a vádtanács jogerős határozatával a sajtóközleménynek csak bizonyos része tekintetében helyezte vád alá. (B. T. 131.) Helyeselnünk kelledöntéshez fűzött szerkesztői megjegyzéseket, még pedig nem csupán a döntést elfogadó, hanem abban a részében is, amelyben az ítélőbíróságnak a vádaláhelyező végzés kereteire való korlátozását kifogásolja. Nyilvánvaló, hogy a vádtanács által nem érintett részeket nem szabad elvonni a bírói elbírálás elől. Nem kifogásolható a C.-nak az a határozata, amely szerint sajtó útján elkövetett bűncselekménynél a tényálladéknak teljes mértékben a sajtóterméknek kell magában foglalnia. Hogy a lap egyes olvasói a sértő cikket, amelyben sértett nem volt megjelölve, az utóbbira vonatkoztatták, a sajtóközlemény tartalmán kívül eső. közömbös körülmény. (1926 : XII. 1. B. 4331/926.) A sajtójogi fokozatos felelősség rendszerének az Atv. 12. §-ával (in contumaciam eljárás) való egybekapcsolódása folytán azt a kérdést kellett eldöntenie a C.-nak, hogy az Atv. 7. §-ába ütköző nemzetrágalmazás vétsége miatt, ha az eljárás a felelős szerkesztő által megnevezett szerző ellen már megindult, s ez a terhelt vállalta is a kir. ügyészség által történt kihallgatásakor a szerzőséget, s ennek folytán ellene vádirat adatott be, de utóbb a terhelt külföldre szökött, főtárgyalásra idézhető nem volt, vájjon ez esetben az Atv. 12. §-ában előírt hirdetményi idézést és az ennek megfelelő eljárást kell-e lefolytatni, avagy ettől eltekintve a S. T. j'<_. §-ának első bekezdése értelmében, miután a szerző nem volt felelősségre vonható, a felelős szerkesztőt lehet-e elmarasztalni. Az ítélőtábla álláspontjával szemben a C.-nak az a — Finkey által is helyeselt (B. T. 8i.j — álláspontja, hogy a sajtó útján elkövetett bűncselekmények esetében az 1921 : III. tc. 12. §-a csak a sajtójogi különleges felelősségi rendszerből folyó megszorítással alkalmazható. Az id. § második bekezdésében említett eljárásra sajtó útján elkövetett bűncselekmények esetében csak akkor ke-