Jogállam, 1927 (26. évfolyam, 1-10. szám)

1927 / 2-3. szám - Az újabb munkaügyi törvényhozás és a magánjog

IRODALOM. l47 kompetenciáját a hitközségek és alkalmazottaik közti jogvitákban. IV, Több helyen lakók hitközségi adója.) Más pontok a hitközségi financiáknak kifelé ágazó relációiról szólnak. (VII. A hitközségek községi és állami segélyezése. V. A hitközségi adó a csődben és kényszeregyezségben.) Végül (sub IV.) szó van a kir. bíróságoknak az antiszemita izgatás körül folytatott, jogászkörökben más ismeretes büntetőgyakorlatáról, és érintetik a numerus clausus kérdése. Ami a kir. bíróságokat illeti, a felekezet immár nem panaszkodik és nem panaszkodhatik az egyes kérdésekben megértés hiányáról. —Dr. Gábornak, a pesti izr. hitközség főtitkárának előszava főleg az izraelita felekezeten belüli frakcionalizálódás problémájával foglalkozik, vázolva a kongresszusi («neológi>) zsidóságnak az othodoxokkal szemben vitatott azon felfogását, hogy de jure a teljes egységnek volna helye. Az egész füzet körültekintéssel van megírva. De a «Fejezetek» cím nekünk, magyar jogászoknak, Zsögöd óta mást is jelent, minthogy egy munka részei egymással csak lazább összefüggésben vannak. S ezért ezúttal mellőzni lehetett volna. A Magyar Jogás\egyleú Értekezések új folyamának füzetei eljutottak a 90. sorszámig. Az 1925-ben, 1926-ban kijöttek között sok a visszapillantás, jubiláris beszéd és nekrológ : retrospekciók, — mintha még mindig többet foglalkoznának a mult jogászaival és jogalkotásával, mint a ma és holnap problémáival. Pedig a nagyobb érdek és érdeklődés ahhoz fűződik, amit még tenni kell. Egyébként nem kétséges, hogy ezek az értekezések kivétel nélkül érdemesek, még amelyikük esetleg nem kivételesen érdekes ; és egyben-másban jobban esik jogunk múltján elszemlélődni; mint a jelennel bajlódni. Külön foglalkozást igényel Csckey István dorpáti professzornak terjedelmesebb értekezése : «Nagy Ernő és a magyar kö^ jogírás új iránya*. Eredetileg, még 1921-ben, ez is szóbeli méltató emlékezés volt; most, hogy már ismét publikálni képes a Jogászegylet, a közjogi irodalmunknak a legújabb időig végigvezetett ismertetésével keretezi Nagy Ernő egyéniségének és munkásságának megrajzolását. Vázolja az előzményeket: a túlnyomóan történeti és politikai közjogírást; kiemeli, hogyan iniciálta Nagy Ernő iM87-ben közjogával — a német dogmatikai közjogászok (a legnagyobb név: Laband) nyomán, kik egész Európában iskolát csináltak a jogászibb irányt; tájékoztat úgy Nagy Ernő egyéb, főművén kívüli írásairól, mint mondhatni az egész azótai magyar (monografikus és «színtétikus» : tankönyvi) közjogi irodalomról. Tanulságos barangolása a szakembernek keresztül-kasul szakmája területén. Főleg methodológiai fejtegetései járnak mélyen. Ezeken, mindenirányú érdeklődésén, a mások nevének és könyveinek gondos felsorolásán, és a nálunk általában kevéssé kedvelt jegyzetaparátuson, úgyszintén teljes Nagy Ernő-bibliográfiáján, jó európai levegőt érezni. Hogy Csekey saját irodalmi működése is kidomborodik, az legális dolog: másokat sem hallgatel. Hogy kritikája kevésbbé éles nagy Ernővel, volt mesterével, mint a többiekkel szemben, azt a tanulmány okkáziója is elfogadhatóvá teszi. Minthogy nem a közjogról, hanem inkább a közjogírásról ír, természetesen nem lenne helyénvaló azt emlegetni, hogy a mások nézeteinek ismerete és ismertetése a jogtudományban szükséges, de nem elégséges, hogy a nagyobb tudományos érdem nem azé, aki sokat citál, hanem akik sokat citáltak — másként: a dolgokkal közvetlenül birkózóé. Csekeynek ezúttal épp nem a dolgok, hanem a róluk már írottak a thémája ; ami közvetettebb, de nem könnyebb feladat. Kritikailag elsősorban azt jegyezhetni meg, hogy a tanulmányon megérződik réteges keletkezése : nem eléggé egységes. Továbbá, hogy bajos a különleges 0jogi igazságok" felállításában biztos határt felismerni. Igaza van : túlzás, hogy pl. «jogintéz10*