Jogállam, 1927 (26. évfolyam, 1-10. szám)

1927 / 2-3. szám - Bíráló észrevételek a részvényjog reformtervezetéhez

9o Dl MESZLÉNY ARTÚR hitelezőt külön illeti meg. Az utóbbi és a tömeg között tehát fogain érdekellentét áll fenn, úgyhogy e szabály a kecskére bízza a káposz 2. A saját részvény megszerzésének és zálogbavételének tilalma kapc nem több pium desidenumnál az a rendelkezés (66. § 4. bek.), hogy részvényt a megengedett esetekben «a lehetőséghez képest mielőbb tovább kell adnio. Minthogy szankciója ennek az atyai intelemnek nincs, annyi, mintha ott sem állana. Jogászilag tarthatatlan a 66. § utolsó bekezdése. A tilalommal ellenkező részvényszerzés vagy zálogbavétel semmis. Teljesen befizetett részvénynél azonban ezt az eladóval vagy zálogbaadóval szemben csak akkor lehet érvényesíteni, ha ők rosszhiszetnüek. A contrario teljesen be nem fizetett részvénynél tehát a semmisség bárminő felek között bármely perben incidentaliter is figyelembe veendő. Ez azt jelentené, hogy a harmadik vagy x-edik szerzés is semmis volna, mert quod ab initio viúosum est stb. Majdnem elképzelhetetlen, hogy a jóhiszemű szerzés szabályát ily mértékben ki lehessen kapcsolni. Ez a hátralékos befizetés behajtásának ama vasmarkú biztosítása mellett, amelyet a T. 50 56. §§ keresztülvisznek, teljesen fölösleges is. A megszorító hozzátétel még fokozza a homályt. Ha azt akarja jelenteni, hogy a harmadik megszerző a semmisséget csak úgy érvényesítheti, ha az, akitől a részvényt szerezte,. tudta, hogy az valamikor a saját társaságnál volt zálogban vagy tulajdonban : úgy. fennáll az imént hangoztatott aggály, hogy a T. újjáéleszti a római probatio diabolicá-t. Ha pedig nem ezt jelenti, akkor érthetetlen, mert maga a vevő, illetőleg zálogbavevő társaság saját tényével szemben nem vitathatja a saját szerzésének a semmisségét, s az eladótól, illetőleg zálogbaadótól sem tételezhetjük fel, hogy ne tudná, kinek adja oda a részvényét, vagyis ebben az értelemben ő mindig rosszhiszemű. Jogászilag különben a szabály már azért is helytelenül van megkonstruálva, mert a szerzés jóhiszeműsége a dologjog körében mozgó fogalom, s így nem eladóról, hanem legfeljebb tulajdonátruházóról lehetne beszélni még akkor is, ha netán ingyenes és visszterhes átruházás között különbséget akarnánk tenni, lévén az eladás, vagyis adásvétel csak a sok közül egyik ügyleti jogcíme a visszterhes tulajdonátengedésnek, de nem maga a tradíció. Ezért marad aztán persze sűrű homályban az is, mit kelljen rosszhiszem alatt érteni. De elég ebből. Látjuk mindenesetre, hogy K. T.-ünknek megvoltak a maga nagyon is alapos okai arra, hogy a saját részvény megszerzésének dologjogi következményeit a tilalom dacára nem vonta le. VI. 1. A közgyűlés fejezetében a T. 83. § ut. bek. nincs tekintettel a dolgok természetes rendjére, amikor a részvényesre hárítja, hogy a költség kérdésében a bírósághoz forduljon. A közgyűlés összehivatásával a részvényes okozott költséget a társaságnak. Az utóbbinak a dolga tehát, hogy ha azt a részvényes önként meg nem fizeti, erre bíróilag szorítsa. Mi történik, ha a részvényes a passzív rezisztencia álláspontjára helyezkedik és nem fordul a bírósághoz ? Örök időkig semmi sem történik. Mellesleg: nemcsak a költség viselése, hanem annak összege is vitássá válhatik, amiről a rendelkezés szintén nem provideál. 2. A 102. § mindenkép kirí jogrendszerünk megszokott kereteiből. A francia jog action sociale-jának az egyes részvényes által való gyakorlása («l'exercice individuel de 1'action sociale») vérbeli francia intézmény, amelyet hozzánk átplántálni bajos a megfelelő kereskedelmijogi, perjogi és magánjogi korolláriumok nélkül. De meg a francia jogban ez a kereset nem önálló részvényesi jog, mert a közgyűlés azt bármikor többségi határozattal visszavonhatja és ezzel az elutasítást idézheti elő.* A többség aka-