Jogállam, 1926 (25. évfolyam, 1-10. szám)

1926 / 10. szám - Megjegyzések a fizetésképtelenségi jog reformjának a kérdéséhez

MEGJEGYZÉSEK A FIZETÉSKÉPTELENSÉGI JOG KÉRDÉSÉHEZ, csődönkívüli kényszeregyezségi eljárásnak új rendszere, amelyről mint a bírói és védegyleti eljárást összeboronáló jogi csodabogárról, csak szánalmas mosollyal lehet megemlékezni. Hát bizonyos, hogy ezt az új rendszert nem találtuk készen másutt, s nem másoltuk egy más állam már jól bevált hasonló intézményéről. Nagy érdeklődéssel értesültem a bécsi Creditoren Vérein hivatalos jelentéséből, hogy a mi új rendszerünknek hasonmása van egy délamerikai államnak, Uruguaynak kereskedelmi törvényében. Őszintén megvallom, nem volt tudomásom Uruguay állam e jogalkotásáról, s a mi rendeletünk megalkotásában nem voltunk tekintettel Uruguay kereskedelmi törvényére. Ha tehát az új csődönkívüli kényszeregyezségi eljárási rendeletnek vannak, — aminthogy kétségtelenül vannak — hibái és fogyatékoságai, úgy az mindenekelőtt a rendszer újszerűségének és bátran mondhatom : merészségének tulajdonítható, ami kellő tapasztalatok hiányában nem tette lehetővé talán a legjobb megoldást. De az új rendelet elleni támadásoknak, és a kétségtelenül meglévő bajok talán túlzott beállításának van egy más oka is. Elfelejtik azt, hogy amiként a csődönkívüli kényszeregyezségi eljárás intézménye, s különösen a régi csődönkívüli kényszeregyezségi eljárási rendelet nem volt okozója a hitelélet terén jelentkező bajoknak, aminthogy a jog sohasem fakasztója a gazdasági krízisnek, úgy viszont az új csődönkívüli kényszeregyezségi eljárási rendelet sem lehetett az a csodaszer, amely egy csapásra képes mindent jóvá tenni és a válságot máról-holnapra megszüntetni. Az új rendszer életbeléptetése óta eltelt idő talán rövid is ahhoz, hogy az intézmény felett végleges ítéletet mondhassunk. Bizonyos tapasztalataink azonban vannak ; ám e tapasztalatokat is csak akkor használjuk fel helyesen az értékelés szempontjából, ha tekintjük azt a célt, amelyet a rendelet alkotója elérni kívánt. A hitelezők szempontjából pedig — akiknek nevében és érdekében a rendelet elleni támadások fölhangzanak — a cél az volt, hogy a csődeljárásnál hatékonyabban biztosítassanak a hitelezői érdekek. Annak a megmondhatói tehát, vájjon e szempontból hozott-e a rendelet némi javulást, hogy többhöz, gyorsabban, és olcsóbban jutnak-e a hitelezők, mint jutnának csődeljárás lefolytatása esetében, elsősorban a különböző szervezetekbe, a védegyletekbe, az OHE-be tömörült hitelezők. Nem tudom számszerűen megmondani, hogy az OHE. közreműködésével hány egyezség jött létre az új rendelet életbelépte óta s hogy a létrejött egyezségek mekkora hányadot juttatnak átlagban a hitelezőknek. De egyetmégis meg kívánnék jegyezni, s ez az, hogy én az OHE. működése sikerességének fokmérőjéül nem, vagy legalább is elsősorban nem a megkötött egyezségek számát tekintem, hanem azt, hogy az OHE. közreműködésével létrejött egyezségek ú. n. jó egyezségek-e abban az értelemben, hogy kellően meg vannak alapozva. Ebből a szempontból pedig értékelni tudom az OHE-nek azt a céltudatos tevékenységét, amely az egyezség létrehozásán felül, az egyezségi ajánlatoknak kvóta vagy határidő tekintetében feljavítására