Jogállam, 1926 (25. évfolyam, 1-10. szám)

1926 / 4-5. szám

2()2 BÍRÓ! GYAKORLAT. bírói gyakorlatban nyilvánuló nyomás a kérdés törvényhozási rendezésére vezetett. Az alimentációs alapgondolat vezetett a hátralékos munkabérkövetelések, különösen ügyvédi munkadíj leiértékelésére, minthogy az rendeltetésénél fogva az ügyvéd életfenntartási szükségleteinek a beszerzésére szolgál (P. VI. 6063/23., 1923/24. MD. 7., 37.). Kölcsönös szerződések, különösen az adásvétel tekintetében a gyakorlat lassankint áttért a gazdasági lehetetlenülés címén való felbontásról a vételár felértékelésének rendszerére, különösen ott, ahol a szerződés átadással, telekkönyvi bejegyzéssel már teljesíttetett (P. VI. 7290/24. MD. 58.). Alapelvül szolgál erre nézve, hogy a vevő az ő vételárfizetési kötelezettségének csak azáltal tesz eleget, ha a vételárat olyan mennyiségű koronákban fizeti meg, ami megfelel a szerződés kötésekor volt benső értékének. Ebből a szempontból következik az, hogy a vevő a fizetés idejében érdekkiegyenlítésképen vagy azt az értékkülönbözetet is megtérítse, amely a szerződés megkötésekor kikötött vételár benső értéke és ennek a fizetése idejében volt értéke között fennjorog vagy pedig abban az esetben, ha az ingatlan ára nem emelkedett a valuta leromlásának megfelelő arányban, térítse meg a vevő az ingatlannak fizetéskori valóságos értékét (MD. 19.); amely szempontból a hátralékos vételár nem a lejáratkori, hanem a vétel megkötésekori érték alapulvételével valorizálandó (MD. 59.). Megjegyzendő, hogy a kamat ellenében hitelezett vételár megtartja továbbra is a vételár jogi természetét és arra nézve a valorizálás kérdését illetően nem a kölcsönre, hanem az ingatlanok vételára tekintetében fennálló szabályok alkalmazandók (P. V. 4859/24. MD. 39.). Másfelől azonban azzal, hogy a vevő a jelzálogjoggal terhelt ingatlant annak idején úgy vette meg, hogy a jelzálogos kölcsönnek a vételkor még fennálló hátralékos összege a vételárba a vevő javára beszámíttatott, a jelzálogos hitelező részéről a vevő jogelődjével kötött kölcsönszerződés jogi minőségére nézve a vevővel szemben meg nem változott és így a vevő azt, mint kölcsönt, nem köteles valorizálni (P. V. 4798/24. MD. 48.). A családvagyonjogi és öröklési jogi alapú pénztartozások tekintetében a Kúria ugyancsak a méltányos érdekegyensúly elvét alkalmazza, abból indulva ki. hogy az e körben fennálló, erkölcsi alapon nyugvó jogszabályok egyik főalapelve az egyenlőség és kiegyenlítés. E kérdésekben az 1925. év hozta meg a várva-várt elvi döntéseket. így mindenekelőtt az eset összes körülményeit számbavevő,