Jogállam, 1926 (25. évfolyam, 1-10. szám)

1926 / 4-5. szám

BÍRÓI GYAKORLAT. 20 I Az egyes jogviszonyok körében mindenekelőtt a teljes kártérítéshez most már következetesen hozzászámítja a Kúria a pénz értékcsökkenésével szenvedett kárt is, noha a felértékelés mértéke itt ís csökkenthető, ha a teljes felértékelés méltánytalanul súlyosan terhelné a káradóst (MD. 6.1. A tartásdíjak és járadékok felértékelése kiterjed a szerződéssel kikötött, valamint a hagyományul rendelt életjáradékra is (P. III. 4597/23., 6354/24. MD. 3., 29.). Az alapelv természetes folyományakép mondta ki a Kúria, hogy az özvegyi jog kielégítéséül a pénzromlás előtt megállapított, de a pénzromlás után esedékessé vált megváltási összeget oly tőkére kell átértékelni, amely a mai kamatozási viszonyok mellett az eredetileg szem előtt tartott kamatozást biztosítja (P. I. 2808/25. MD. 89.). Altalános megkönnyebbülést keltett a 86. sz. TÜH. megváltoztatása a 87. sz. TÜH-tal (MD. 30J, mely kimondotta, hogy a baleset folytán megítélt járadék számszerű összege a sérült személyén kívül eső, a gazdasági viszonyokban beállott ama körülmény alapján is felemelhető vagy leszállítható, hogy a marasztalásban meghatározott pénznem értéke lényegesen megváltozott. Ez a döntvény a legszánalomraméltóbb áldozatoknak adta vissza a létminimum reményét. A járadékok általános felértékeléséből önként következett a nyugdíjvalorizáció, melyet a Kúria köztörvényi viszonyokban (pl. gazdatiszti szerződésekben) szintén kifejlesztett. Alaptételül vallja a gyakorlat, hogy a nyugdíj fizetésére kötelezett a nyugdíjat abban az értékben és abban az összegben tartozik szolgáltatni, amelyet a felek a nyugdíj megállapításakor szemük előtt tartottak, hacsak az adós nem bizonyítja, hogy az általános viszonyokban bekövetkezett változások miatt ebben a mértékben nem teljesíthet a nélkül, hogy gazdasági romlása be ne következzék. Általában a magánalkalmazottak nyugdíjának a megváltozott gazdasági viszonyok okából való felemelését megengedő bírói joggyakorlat a felemelés mértékét azon szempontokból határozza meg, hogy a mai súlyos gazdasági helyzet terheit mind a két félnek kell viselnie és hogy a szolgáltatás az adós vagyoni helyzetének veszélyeztetése nélkül a méltányosság követelményeinek megfeleljen. Ellenben nincs helye nyugdíjvalorizálásnak, ha a nyugdíjjogosultaknak még a nyugdíjuk értékromlása mellett is megadatott az az élethelyzetük, amely őket elvesztett állásukkal kapcsolatosan veszendőbe ment nyugdíjvárományuk iránt a jogosan követelhető volt mérték erejéig kellően kárpótolta (P. V. 6052/23., P. III. 4002/23., P. II. 247/25., 3362/24. MD. 2., 32., 3 5.). A nyugdíjvalorizáció gyakorlatának súlypontja a hiteljogi judikaturára esik, ahol is a