Jogállam, 1925 (24. évfolyam, 1-10. szám)

1925 / 7. szám - Négyestanácsok a Kúrián

PENSIONATUS Vizsgáljuk meg e megoldásnak lehetőségét, előnyeit és hátrányait. Mindenki száján kívánkozó ellenérv, sőt az egyetlen igazán komoly ellenvetés: mi lesz, ha a vélemények 2:2 arányban oszolnak meg? Ám a kérdés nem ilyen ridegen vetődik fel a valóságban. Ha a tanács három tagja egy véleményen lesz — ami elvégre az esetek túlnyomó számában lesz meg, — a megoldás egyszerű: kialakult a többség. Ha a tanácskozó bírók látják, hogy nincs a három bíró egyazon véleményen, megpróbálják egymást meggyőzni olyképp, hogy három vélemény egyoldalon legyen. Az elnök, a jó elnök eddig se volt néma báb, aki ott ül a négy bíró között és miután meghallgatta őket, leszavaztatott és a maga addig ismeretlen véleményével szavazott valamelyik oldalra, hanem résztvett a tanácskozásban, kapacitált, próbálta a véleményeket összehangoztatni, egyoldalra hozni és úgy próbált dönteni, hogy ne szavazással döntessék el a kérdés, és ne olyképp, hogykét egymástól elzárkózó ellentétes véleménnyel szemben az ő szava döntsön, amikor is tulajdonképpen nem is a tanács döntött, hanem ő, az elnök. A négyestanácsban éppúgy három bíró döntene, mint az ötöstanácsban. A különbség csak az, hogy mikor a végső elhatározásnál két-két szavazat szembekerülve, szigorúan egymás ellen szegődik, nincs meg a négyestanácsnál a határozásoknak oly primitív technikája, mint az ötöstanácsban. Akik ismerik a kúriai határozathozatalok belső technikáját, azok tudják, hogy az ilyen élére állított esetek igen ritkák. Talán nem túlzunk, ha azt mondjuk, hogy az esetek legfeljebb 10%-on verődnek ily ridegen két pártra a vélemények, úgyhogy a döntést csak az elnök dirimálása hozza meg. Ezekről a csekélyszámú esetekről elvégre is lehet valami praktikus módon gondoskodni, különösen a Kúrián, ahol a tanács vitái rendesen szinte szigorúan jogi kérdésekben éleződnek ki. A valóságban ez fogna történni: egyrészről a négyestanács