Jogállam, 1925 (24. évfolyam, 1-10. szám)
1925 / 1-2. szám - Gazdaságos joggyakorlás
GAZDASÁGOS JOGGYAKORLÁS. elvet tárgyazzák, hogy az adósi és a hitelezői helyzet a vagyonjog terén ma már többé nem teljesen elkülönült a társadalmi, állami és közületi élettől merőben elválasztott joganyag, hanem Ú,7 általános gazdasági tényezők, egyike, talán legfontosabbika, amelynek jogi szabályozása sem történhetik pusztán a benne közvetlenül szembe került adós és hitelező egyéni érdekeinek elszigetelt, a közgazdasági viszonyokra ügyet nem vető. hanem csakis a köz szempontját is néző és erősen hangsúlyozó jogparancsok útján. Vitatkozhatunk arról, vájjon ez jól van-e így, de a valorizáció és a gazdasági lehetetlenülés — meggyőződésem szerint — kétségtelen bizonyítékai annak, hogy a vagyonjogi kötelem a háború utáni jogban immár társadalmi jelenséggé vált és az egész társadalmat vagy mint a kir. Kúria V. polgári tanácsának e tekintetben leginkább tudatosan szóló határozatai jellemzően hangsúlyozzák, az osztó igazságot1 néző jogi elbánásban részesül. Sőt — úgy tetszik — jogunk már ennél is tovább jutott. Ugyanis az utóbbi idő és különösen a legutolsó év bírói határozataiból már a kötelmi jogon túlmenő és az egész va$yom jogot átfogó azt a jogparancsot vélem kiolvasni, hogy gazdasági válságok idejében minden vagyoni, tehát a dologi, a családvagyonjogi, az örökjogi jogosult is jogát csak akként gyakorolhatja, hogy az a gazdasági válság adta helyzet kizsákmányoló kiaknázásához, a kötelezett gazdasági letöréséhez vagy akár csak aránytalan megkárosításához is ne vezessen. A gazdasági válság tehát a gazdaságos joggyakorlás jogparancsát szülte. A gazdaságos joggyakorlás eme parancsának megszegése a jogosultra hátrányos következményekkel jár, amelyek az illető jogosultság gyakorlásának kizárásában, esetleg annak elvesztésében is állhatnak. 1 K. 192J. P. V. 582J. 1 Mjogi Dl. XVII. k. 76. oldal 56. sz. : «Ehhez képest az osztó igazság követelményét az arra megfelelő módon megvalósítani szükséges, annyival is inkább, mert azt semmiféle tételes rendelkezés nem tiltja és nem gátolja *