Jogállam, 1925 (24. évfolyam, 1-10. szám)
1925 / 1-2. szám - Gazdaságos joggyakorlás
DE ALMÁSI ANTAL kéznek, s mikor az megszűnik s a szociális élet megdagadt hullámai a rendes mederbe visszatérnek, ezek a bűncselekmények is eltűnnek. A társadalmi forrongás időszakában azonban semmi sem nyugodt a szociális életben; minden mozgásban s pedig rendellenes mozgásban van. Egyének, csoportok, osztályok s mindenféle emberi egyesülések egymás között s egymás ellen acsarkodnak vagy nyíltan küzdenek, a szerint amint a régi rend kisebb vagy- nagyobb mértékben tört össze. A társadalom a maga egészében s elemeiben a felfordulás foka szerint paroxizmusban vagy erős felindulásban vagy legalább is izgatott állapotban van. Ez mindenkit magával ragad, tehát a bírót is; s éppen ez okból a jelen kor kritikusa soha sem mondhat tárgyilagos ítéletet kortársairól, mert ő is az izgalmak levegőjét szívja. Tárgyilagos kritikára csak az elmúlt események történetírója képes, aki nem él a leírt kor ragályozó levegőjében s intuitíve beleéli magát a történelmi eseményekbe, anélkül hogy azok közvetlen izgalmai érzelmi világát felkorbácsolnák. (Befejezése következik.) GAZDASÁGOS JOGGYAKORLÁS. írta: Dr. ALMÁSI ANTAL. i. A háború utáni gazdasági válságok vagyonjogunkat sokkal nagyobb mértékben változtatták és változtatják, mint azt a pusztán a gazdasági lehetetlenülés és valorizáció jelszava alatt megindult irodalmi vitákból halljuk. Nem csupán arról van szó bírói határozatainkban, hogy az adós mely esetekben és mily arányban tartozik nagyobb szolgáltatással, mint amelyet a pénzromlás előtt vagy annak előbbi szakában kötelezett, vagy, hogy a dologadós mikor tagadhatja meg a kötelezett dolog szolgáltatását, mikor nem. Valójában ezek a kérdések azt a sokkal tágabb és fontosabb, ezelőtti jogunkban alig ismert vagy talán nem is ismén