Jogállam, 1925 (24. évfolyam, 1-10. szám)

1925 / 4. szám - Kornis Gyula történetfilozófiája [könyvismertetés]

IRODALOM. fellebbezés és közigazgatási bírósági panasz helyes elkészítésére, a bizottsági tárgyaláson való célravezető magatartásra és bizo­nyítékokkal való felszerelésre vonatkozó gyakorlati tanácsokat ; másrészt a jogász számára is tanulságos olvasmányul kínálkozik a mű, mert a bizottságok történeti fejlődésének ismertetése, bíró­sági jellegének jellemzése, egyes vitás kérdések jogi kifejtése és a bizottságok eljárásának kritikája ép úgy megtalálható a munkában. Gyakorlati jelentősége van a mű második részének, mely közli a most tárgyalásra kerülő jövedelem-, vagyon- és kereseti-adóra vonatkozó, valamint az ezekkel összefüggő tel­jes joganyagot a becslési és értékelési táblázatokkal együtt rend­szeres összeállításban. Ennek azért van gyakorlati jelentősége, mert pl. a jövedelem- és vagyonadót jelenleg három jogforrás is szabályozza, a többi joganyag nagyrésze pedig csak szétszórtan s egyáltalán nem vagy csak nehezen hozzáférhető. A tetszetős zseb­kiadásban megjelent könyv a Pallas kiadásában jelent meg. Valorizáció i(^2^-es joggyakorlatunkban. Irta dr. Blau György budapesti ügyvéd. Budapest, 1925. Politzer Zsigmond és fia kiadása. 32 1. Ha belenézünk abba a tükörbe, amelyet szerző tart az elmúlt esztendő valorizációs joggyakorlata elé, az a gon­dolatunk, milyen kevés és mégis milyen sok! Kevés —• abszo­lúte, sok— relatíve! Szerzőnek is ez az érzése, amikor bizonyos nyugodt megelégedettséggel néz vissza az elért eredményekre, de nem feledi, hogy még messze vagyunk a kivánatos cél megvalósulásától. Egy kétségtelen: az 1924. év gyakorlata az 1923 .-ikéval szemben a valorizáció hiveinek döntő diadalát jelenti. A valorizáció-elleneseknek tavaly még áttörhetetlennek látszó talankszán egyik rés a másik után támadt; a rések, ha még nem is elég mélyek, de megvannak. Még egy-két erőd tartja magát: de ezeknek sem annyira jogi, mint inkább állam­gazdasági okok a támaszpillérei. Mint szerző mondja: «Ez az év (1924.) csalódást hozott a valorizáció radikális híveinek, akik mindent ki akartak vívni, de csalódást hozott radikális ellen­feleinek is, akik teljesen vissza remélték csinálni a meglevő kez­deteket...)) Az év valorizációs mérlegét szerző így állítja fel: "Alkalmazási területben sokat hódított a felértékelés eszméje, keresztülviteli technikában is, megvalósításának energiájában és fokában azonban inkább vesztett. A folyamat kiszélesedett, de sekélyedett.*) A könyv egyébként nem annyira a vonatkozó joggyakorlat bírálatát, mint inkább objektiv ismertetését tűzte céljául, de persze itt is, ott is előcsillan szerzőjének radikálisan valorizációs álláspontja. Részletesen és kimerítően ismerteti a valorizációs gyakorlat minden ágát s ezzel igen jó forrásmunkát

Next

/
Oldalképek
Tartalom