Jogállam, 1924 (23. évfolyam, 1-10. szám)
1924 / 1. szám - Megnyitó beszéd a budapesti kir. Ítélőtáblán
MEGNYITÓ BESZÉD A BUDAPESTI KIR. ÍTÉLŐTÁBLÁN. 51 És ezért nem kérünk, nem várunk és nem fogadunk el jutalmat, vagy elismerést mástól., mint saját lelkiismeretünktől. Csupán egyetlen kívánság kijelentésére szorítkozom, intézve ezt a kormányhoz, a törvényhozáshoz és a hazafias közvéleményhez és ez az, hogy gátat kell vetni a bíróságok és azoknak exponált helyzetben levő egyes tagjai ellen a félremagyarázott képviselői immunitás leple alatt hol felbujtás, hol közvetlen támadás formájában intézett s mind sűrűbben ismétlődő durva merényleteknek. Felesleges különösen hangsúlyoznom, hogy szavaim nem az ítélkezés általános állapotával vagy irányával, avagy ennek valamelyik részletével foglalkozó tárgyilagos parlamenti kritikára vonatkoznak, hanem a biróságok és egyes itélőbirák ellen irányuló felelőtlen gyalázkodásra és sértegetésekre. Törvényhozásunknak jelenlegi átmeneti szervezete, az egykamarás nemzetgyűlés kizárja egyelőre az ország főbiráit — a kik ugy a rendi alkotmány századaiban, mint a népképviseleti rendszer hatálybalépése óta állandóan tagjai voltak a nemzet törvényhozó testületének — a törvényhozás munkájában való tényleges részvételből, kizárja tehát reám nézve is annak a lehetőségét, hogy a legilletékesebb helyen, a törvényhozás termében szálljak szembe ezekkel a durva visszaélésekkel. Ez az oka annak, hogy erkölcsi és jogi felelősségem teljes tudatában erről a helyről adok hangot az imént emiitett kívánságnak, a melylyel egyébként meggyőződése szerint az egész magyar bírói kar egyetért. Hangsúlyozóm azt is, hogy ennek a megnyilatkozásnak nem hiu testületi érzékenykedés az indoka, mert a bírónak hivatása eszményi magaslatáról — habár időnként undorral eltelve — előkelő hallgatással kell eltekintenie az efféle jelenségek fölött; hanem indokolja azt a közérdek védelme, mert az ilyen aknamunka végre is apaszthatja az igazságszolgáltatásba vetett közhitnek és bizalomnak azt az erkölcsi tőkéjét, a melyet nem a törvények holt betűje, hanem egy ideális czélokért lelkesedő testület, a birói és ügyészi kar juttatott generácziókon át kifejtett önfeláldozó, becsületes munkájával a magyar nemzetnek. Szerencsétlen hazánknak e fölött a legértékesebb kulturkincse fölött, a mely egyszersmind egy jobb, egy szebb jövő reménye és záloga, ugy kell őrködnünk nekünk biráknak és ügyészeknek, mint a hogy Vesta papnői gondozták és óvták még a levegő rezgésétől is templomuk örök tüzét. !*