Jogállam, 1923 (22. évfolyam, 1-10. szám)

1923 / 5-6. szám - Magánjogi bírói gyakorlatunk az 1922. évben

BÍRÓI GYAKORLAT. !59 egyensúlyának felborulását állítja oda az adós mentesülésének okául. A részletekben a III. és az V. tanács ítélkezése ellentétbe jutott egymással abban a kérdésben, vájjon a gazdaságilag lehetetlenült opciót gyakorolhatja-e mégis a vételre jogosult, ha a keresetindítással egyidejűleg a másik félnek felajánlja az ingatlan akkori teljes értékét? A III. tanács erre a kérdésre igenlő, az V. tanács nemleges választ adott, tekintettel arra, hogy az ingatlanérték hullámzása a keresetindítás után is tovább tart és hogy a változott viszonyok közt méltányosság szerint nem lehet megkövetelni a kötelezettől, hogy az ingatlantól bármily árért megváljon (1. e vitáról Mjog Tára III. i 29. sz.). A vita a jogegységi tanács elé kerülvén, ennek döntése (mint 26. sz. jogegységi határozat, MD. XVI. 36.) az V. tanács állásfoglalását erősítette meg. A gazdasági lehetetlenülés elveinek alkalmazását az adós késedelme sem gátolja. E részben a K. a kárenyhítés kötelezettségére hivatkozik, melynek értelmében a károsodással fenyegetett fél a károsodást jogvesztés terhével elhárítani köteles és igy pl. az elmaradt munkát mással elvégeztetve, az áremelkedéssel fenyegető károsodásnak elejét vehette volna (37215/21. MD. XV. 49.; a kárenyhítésről 1. egyébiránt MD. XIV. 16., 62., XI. 83., X. 123., IX. 80.) Mig a gazdasági lehetetlenülés tana eddigelé főleg az adós tehermentesítésére szolgált, addig ujabban a Kúria a pénz értékromlásából vont következtetéseket lassankint kezdi átvinni a hitelező kizsákmányolásának meggátlására is. A Kúria gyakorlata szerint a kárbecslés időpontjául a kártétel ideje szolgál. Ez az elv a gyakorlatban oda vezet, hogy mire a kárvallott hosszú idő multán pénzéhez jut, a kárösszeg már régen nem felel meg a szenvedett érdekveszteségnek. Ezen a Kúria ujabban annak kimondásával segített, hogy ha a kárvallott nem volt abban a helyzetben, hogy a szenvedett veszteséget (pl. elveszett ingókat) kellő időben a kár megállapítása idejének megfelelő érték szerint pótolja, a kár-adós (felelős személy) pedig késedelemben volt, ugy az értékeltolódás folytán keletkezett nagyobb kár megtéritése is a kár-adósra hárul (5050/21. és 3783/21. MD. XV. 67. és 127; még élesebben 545,5/21. MD.J XVI. 16.). Vétlenül késlekedő vevő terhére a valorizációt nem mondja ki a Kúria (966/22. MD. XV. 106; ennek az ítéletnek az a hozzátétele, hogy a vételár időközi elértéktelenedéseért való felelősség «a pénz, mint törvényes fizetési eszköz ebbeli minőségével szemben nem foglal he11*