Jogállam, 1923 (22. évfolyam, 1-10. szám)

1923 / 3-4. szám - A szándék előre megfontolt voltának oszthatósága

BÍRÓI GYAKORLAT. ÍOI A szándék előre megfontolt voltának oszthatósága. Degré Miklós az 1922. évi büntető-birói gyakorlatunknak e lap hasábjain (36—38. old.) való ismertetése során kritika tárgyává tette az általam a B. J. T. 74. köt. 113. oldalán képviselt véleményt. E kritikai megjegyzésekkel szemben óhajtanék a következőkre reámutatni: Tisztán logikai alapon a probléma természetszerűen kétféleképpen oldható meg. Vagy hogy elfogadjuk a prasmeditatio oszthatóságát, a mely felfogás teljes merevségében és következetesen keresztülvive követőkre alig talál. Vagy hogy, a mint ezt a kir. Kúria ujabban teszi (például B. J. T. 74. köt. 113. old.), a szándék előre megfontolt voltát oszthatatlan személyes körülménynek minősítjük. Részemről egyik álláspontot sem foga'dhatom el, hanem bizonyos közvetítő megoldást találok egyedül helyesnek, a mint ezt a B. J. T. jelzett helyén közölt ítélet megbeszélése során is kifejezésre juttattam. I. A mennyiben a tettes gyilkosságban mondatott ki bűnösnek, elfogadom a szándék előre megfontolt voltának oszthatatlanságát. Azok az érvek, melyek e mellett az állásfoglalás mellett felhozhatók, az irodalomban eléggé ismeretesek; tekintettel erre, valamint arra, hogy e nézetem eddig kritika tárgyát nem képezte, ebbeli véleményem bővebbi megokolását nem tartom szükségesnek. II. Ellenben kifogás tétetett állásfoglalásom ama része ellen, a mely szerint, ha a tettes szándéka nem előre megfontolt, ugy az összes részesek cselekménye, — még praemeditatiónak részükről való fennforgása esetén is, — szintén csak szándékos emberölésnek volna minősítendő. Az általam proponált tételnek folyománya az volna, hogy a részesek cselekménye gyilkossággá csak akkor minősíthető, ha a praemeditatio a tettes személyében is megállapításra talált. Alapítom e nézetemet a bűncselekménynek a tettes személyében kifejezésre jutó egységességére, a Garraud (Traité theorique et pratique du droit pénal francais, III. köt., Paris, 19ió, 1O2. s köv. old.) által olyan meggyőzően és részletesen kifejtett «unité du delit»-re. Ezt látjuk megsértve kölönösen abban az esetben, ha a részesek cselekménye súlyosabban minősíttetnék, mint a tettes deliktuma. Elismerjük, hogy a bűncselekmény egységességére irányuló