Jogállam, 1922 (21. évfolyam, 1-10. szám)

1922 / 5. szám - Az izgatásról. 2.[r.]

140 Dí STAUD MIKLÓS régül egyes kellőleg fölül nem birált jelszavak túltengő uralma folytán kényes feladatok elé fogja állítani különösen a törvényhozót. De éppen ezért méltó tárgya a komoly jogászi törekvésnek. A jövő törvénykönyveinek egyik szinvonalmérőjéül tekinthetjük, mennyi rendszeres átfontoltsággal, mennyi jogpolitikai érzékkel és mennyi törvényszerkesztési művészettel fogják megoldani az izgatás fejezetét. n. Az izgatás általában oly magatartás, a mely másokban bizonyos érzelmet támaszt. Jogi jelentőségűvé pedig akkor válik, ha a támasztott érzelem olyan érdekkel jut ellentétbe, a mely érdek jogi védelmet érdemel. Ha^z ily jogi védelem czéljára a büntetőjog eszközeit is biztosítani kívánatosnak mutatkozik, beáll a büntetőjogi izgatás esete. A büntetőjogi értelemben vett ingatás tehát valamely egyénnek oly magatartása, a mely más egyénben a büntető jog által védett valamely érdekkel ellenkedő értelmet kelt.1 Eszerint az izgatásnak három lényeges eleme van : 1. valakinek a magatartása, 2. az ezáltal másokban keltett érzelem és 3. az érzelem ellentéte a védett érdekkel. Az ekként adott meghatározás kétségtelenül eltér több a büntetőjogban szokásos meghatározástól, ezért bizonyos kifejtést is megkiván. Alapja és legfőbb elve az, hogy a büntetőjogi izgatást csupán a lélektani értelemben vett közönséges izgatás egyik fajának tekinti és ezért a meghatározásban csak a közönséges izgatásnak és azelkülönitő (specializáló) jogi vonásnak fölvételét látja indokoltnak. «Auch für die Wissenschaft gelten Erfahrungen des Lebens» — figyelmeztet Schütze 2 s e tételét az izgatás eddig kevéssé kidolgozott tanának kiépítésénél rendkívül megszívlelendőnek kell tartanunk. 1. Az izgatás tehát magatartás, értve ez alatt az egyénnek 1 Hasonló, bár némileg szűkebb, mert csak cselekmények kiváltására alkalmas izgatásokra vonatkozik Binding meghatározása. L. Dr. Kari Binding: Lehrbuch des Gemeinen Deutschen Strafrechts, Zweiter Band, Zweite Abteilung 89J. 1. 2 Dr. Theodor Reinhold Schütze: Die nothwendige Theilnahme am Verbrechen. Vorwort.)