Jogállam, 1921 (20. évfolyam, 1-10. szám)
1921 / 10. szám - A Nemzetek Szövetségének reformja
A NEMZETEK SZÖVETSÉGÉNEK REFORMJA. J $7 inkább belátják, hogy a Nemzetek Szövetsége mai formájában sokáig nem maradhat fenn, hogv azt gyökeresen át kell aJakitani, ha nem akarják, hogy az uj világintézményhez fűzött sok szép remény meghiúsuljon. Át kell alakítani pedig olvképen, hogy benne az egyenlőség és a szabadság elvei érvényesüljenek, s hogy benne minden állam, nagy és kicsiny egyaránt érdekei teljes védelmét megtalálja. Az intézményt a kölcsönös megértés, nem pedig az alávetés gondolatára kell alapítania.így lesz a Nemzetek Szövetsége azzá, a minek tervezői eredetileg szánták: minden állam védő bástyája és a világbéke fentartója. Aki figyelemmel kiséri a Nemzetek Szövetségének két évi működését, nem mondhatja, hogy az merőben meddő. A genfi főtitkárság az ő nagyszámú személyzetével komoly és lelkeser déstől áthatott munkát végez. A Szövetség pedig néhány igen jelentős eredményre tekinthet már vissza. Ilyen különösen az Állandó Nemzetközi Biróság szervezeti szabályainak megalkotása és e Biróság tagjainak megválasztása. Ilyen az Aland szigetek tárgyában kifejtett igen sikeres békéltető eljárása. Az a vélemény, melyet a Tanács ebben a tárgyban készített, valóságos történeti forrásmunka. Sikeresen simította el a Tanács Lengyelország és Litvánia viszályát is, szintén igen gondos, egy egész kötetre menő előkészítés után. És igen jelentős eredmény az 1921. évi márczius hónapban tartott barcelonai vasúti és hajózási kongresszus és az ez által kidolgozott egyezmény-tervezet is. Mindez azonban és még több más, még mindig nem tudja a népekben azt a hitet felébreszteni, hogy a Szövetségben van tartós életképesség. Az Eszakamerikai Egyesült Államok, ez idő szerint a világ leghatalmasabb államalakulása, távol tartják magukat tőle és szó se lehet arról, hogy valaha hozzácsatlakozzanak, mig mai alakja meg nem változik. Németországot pedig, a világ legnagyobb kulturtényezőjét ma is, büntetésből fel sem vették tagjai közé. Azonban mindenki tudja, hogy e két nagy tényező nélkül szövetkezés a világbéke fentartására és a nemzetek boldogitására csak ábránd és álom,