Jogállam, 1921 (20. évfolyam, 1-10. szám)
1921 / 10. szám - A Nemzetek Szövetségének reformja
A NEMZETEK SZÖVETSÉGÉNEK REFORMJA. Irta : MAGYARY GÉZA. Alig hogy megszületett az uj világintézmény, már is mind szélesebb körökben ver gyökeret a meggyőződés, hogy mai alakjában nem tartható fenn és mind sűrűbben merülnek fel tervek szervezetének módosítása iránt. Az első jelentős lépést e részben az a tizes jogászbizottság tette, mely 1920 június és július hónapokban az Állandó Nemzetközi Bíróság tervezetének elkészítése czéljából Hágában ülésezett. Ezt a bizottságot a kötelező nemzetközi bíráskodás az a szabályozása, mely az Egyezmény 13. czikkében foglaltatik, nem elégítette kí. Ezen czikk szerint a nemzetközi bíráskodás nem abszolúte kötelező, hanem a felek választásától függő, a kik belátásuk szerint minden ügyet a nemzetközi biráskodás helyett a Tanács békéltető eljárásának tárgyává tehetnek. Ezzel szemben a bizottság azt kivánta, hogy a felek bizonyos ügyeket minden körülmények közt a nemzetközi biráskodás utján elintéztetni tartozzannak s hogy ezek az ügyek a feleknek minden erre irányuló különös szerződése — kompromisszuma — nélkül egyoldalúan, az egyik fél keresetével az Állandó Nemzetközi Biróság elé legyenek vihetők. A jogászbizottság ez az állásfoglalása, mely az általa készített előtervezetben is nyert kifejezést, igen nagy feltűnést keltett és erős visszahatást idézett elő. A Tanács 1920 október hónapban Brüsszelben tartott ülésén foglalkozott a jogászbizottság előtervezet^vel és Bourgeois az ismert francia nemzetközi jogász és államférfiú indítványára kimondotta, hogy ez idő szerint az Egyezmény megváltoztatására gondolni sem lehet, s hogy az államoknak csak az az egy feladatuk lehet, hogy a