Jogállam, 1921 (20. évfolyam, 1-10. szám)

1921 / 10. szám - A Nemzetek Szövetségének reformja

5 54 Df MAGYARY GÉZA Nemzetek Szövetségét változatlanul és a legnagyobb merevség­gel ragaszkodva az Egyezmény betűiéhez, ültessék át az életbe. Vétenének a békemű szelleme ellen, ha mindjárt a Nemzetek Szövetségének megszületésekor ezen intézmény szervezetén vál­toztatni akarnának. Ez az érvelés nem tévesztette el hatását. A Tanács elejtette a jogászbizottság által javasolt megszigorí­tását a kötelező nemzetközi bíráskodásnak, s visszatért az Egyez­mény álláspontjára. Ezt tette magáévá az 1920 deczember 13-án tartott ülésén a Közgyűlés is, melyen az Állandó Nemzetközi Bíróság szervezeti szabályait megalkotta. Habár a reform az első alkalommal meghiúsult, az a meg­győződés, hogy a Nemzetek Szövetségének szervezete nem meg­felelő s hogy mielőbbi megváltoztatása okvetlenül szükséges, tovább él és mindjobban megerősödik. A hágai jogászbizottság egyes tagjai, mint báró Descamps de Lapradelle, lord Phdh­more és Elihu Root igen erős bírálatot gyakoroltak az Egyez­mény fölött. E legutóbbi, a ki Amerikának legnagyobb jogásza és államférfia és a ki a jogászbizottságban is vezető szerepet vitt, reformját elkerülhetetlennek mondotta. A svéd és a nor­vég kormány pedig nem törődve a Tanács álláspontjával, köz­vetlenül az első Közgyűlés elé javaslatot terjesztett az iránt, hogy az Egyezmény i3.czikkében szabályozott kötelező nem­zetközi bíráskodás szigorittassék meg s hogy ennek megfele­lően változtassák meg ezt a czikket. Az első Közgyűlés után a reformjavaslatok egész özönével borították el a Nemzetek Szövetségének vezetőségét. Hogy csak a legfontosabbakat említsem, Argentína javaslatot terjesz­tett be az iránt, hogy ezentúl a Nemzetek Szövetsége a szabad csatlakozás elvén épüljön fel. Most, mint tudjuk, az eredeti tagokon kivül csak az az állam vagy ahhoz hasonló alakulat lehet a Nemzetek Szövetségének tagja, a melyet abba Ijizonyos szigorú föl­tételek mellett fölvesznek. Kanada azt a javaslatot tette, hogy töröljék az Egyezmény 10. czikkét, mely védszövetséget állapit meg a tagok közt. Svéd- és Norvégors^ágok megújították a köte-

Next

/
Oldalképek
Tartalom