Jogállam, 1917 (16. évfolyam, 1-10. szám)

1917 / 9-10. szám

VAVRIK BÉLA. 579 értelmében. Köztudomású, hogy abban a birói gyakorlatban, melyet a hadviselés érdekei ellen elkövetett bűncselekmények­ről hozott törvény és a gyorsított eljárás szabályairól szóló ren­dele: előidéztek, a Curia I. tanácsa, tehát az a tanács, melyet Vavrik vezetett, volt a legliberálisabb. Hogy micsoda nagy erő lakozott benne, arról tanúskod­nak szónoklatai. Felsoroljuk itt nevezetesebb felszólalásait már csak azért is, mert reméljük, hogy Vavrik Béla monumentális beszédjei már legközelebb összegyűjtve meg fognak jelenni és nem szeretnők, ha azokból egy is hiányoznék. Elsősorban emiit­jük meg a Magyar Jogászegyletben 1898 május 22-én tartott beszéd|ét. a melyben Csemegi Károlyról, a vele congeniális nagy jogászról mint elnöki elődjéről megemlékezik. Azután 1899 október 29-én ugyancsak a Jogászegyletben tartotta Csemegi -Károly fölött nagy emlékbeszédét. Örök emlékezetüek azok a szavak, melyeket e beszédjében Csemegiről mondott, de a melveket mintha sírfeliratként saját magáról mondott volna. «Az eszmék világában elhull, mielőtt még létet is alig nyert, a mi silány és a mi csak a pillanat érdekeit szolgálja; de fennmarad és az idő által csak értékében nyer, a mi az igaz­ság és bölcseség fáján terem a valódi becses. Facta cito in naturam suam recidunt, quibus veritas subest, quaeque ex solido enascuntur, tempore ipso in meliusque procedunt — mondja szépen a stoikus bölcsészek fejedelme.» Gyönyörű sza­vak ezek és itt látjuk a Vavrik Béla szónoki módszerét: egy a klasszikustól vett idézettel mint fénysugárral megvilágítani -azt, a mit kifejezni óhajt. Nagy olvasottságáról, sokoldalúságáról tanúskodik a Magyar Jogaszegylet huszonötéves fennállásának évfordulója alkalmával 1904 nov. 6-án tartott beszéde. Ez a közgyűlési megnyitó nem­csak a Magyar Jogászegylet 25 évi fejlődését, de a világegye­tem jogéletének fejlődését is ismerteti és legfényesebben tanús­kodik Vavrik Béla óriási tudásáról. Alig van nevezetesebb jogi., mü, a melyről meg nem emlékeznék, vagy a melyből nem czi­38*

Next

/
Oldalképek
Tartalom