Jogállam, 1916 (15. évfolyam, 1-10. szám)
1916 / 5-6. szám - Az új jövedéki bűnvádi eljárás
386 IRODALOM. a szerző akkor, a midőn erre a tárgyra vonajkozó anyagot minden oldalról megvilágítani igyekszik. A kérdést az actualitás előterébe állította a magyar tudományos akadémia pályázata, melyet Wlassics Gyula 1911. évben megjelent értekezésével kezdeményezett. Ő volt az, a ki a problémát egész horderejében, és gyakorlati jelentőségében bemutatta és egyúttal megjelölte azokat a nézőpontokat, a melyekből kiindulva a helyes megoldásra törekednünk kell. Szerzőnk a közigazgatási eljárás természetének taglalásával vezeti be müvét és Bernátok tulelméleti osztályozását követve külömbözteti meg az abstract tényállásból eredő rendeleteket és a concrét tényállásból fakadó határozatokat és intézkedéseket. Előbbiek a fél kérelmére kiadott igazolványok és a vitás ügyeket megoldó döntések; az utóbbiak intézkedések, parancsok és constitutiv jogügyleti actusok. Majd áttér a speciális közigazgatási eljárások és közigazgatási viták ismertetésére és a közigazgatási pereseljárást a közigazgatási tevékenység egyik ágának tekinti. Itt ismét külömböztet a szerint, a mint a vita egyenrangú polgárok között támad, vagy pedig a fél közigazgatási hatósággal áll szemben. A közigazgatási bíráskodást a peres eljárás szűkebb körének tekinti, a mely a sértett subjectiv jogát tételezi fel. Helyesen mutat rá arra a lényeges jellemvonásra, hogy a közigazgatási biró csak felszólításra, illetőleg kérelemre léphet actióba. A reformatio in peiusról is szól és ezt a polgári perből átültetett módszernek tekinti, holott a reformatio in peius épen ellentétben van a polgári peres eljárás szabályaival és legfeljebb a közigazgatási eljárásból nyúlt át a polgári perbe ott, hol a polgári biró közérdekű ügyekben hoz határozatot. (1. 31. lap.) A közigazgatási bíráskodásban szerző nem határolja körül kellő szabatossággal a reformatio in peius jogosultságát és eseteit és túlságosan általános az a körülírás, hogy «a közigazgatási bíráskodásban a reformatio in peius tilalma inkább a szabály. 0 (32. 1.). Nem veszi figyelembe a közigazgatási bíróság alapvető, 8195 1912. sz. határozatát sem. Széles alapon tárgyalja szerző a jogerő fogalmát a magánjogi perben és itt különösen ennek consummáló és újító hatását hangsúlyozza. Itt azonban az úgynevezett alaki és anyagi jogerő fogalmát nem választja szét kellő szabatossággal, a miben a német szakirodalom hatását vélem felismerni. Epenséggel nem osztom azt a nézetét, hogy anyagi és alaki jogerő között a külömbség nem épen nagy jelentőségű. (41. lap.) Mig az első a megtámadhatlanságot jelenti, az utóbbi az ítélet megváltozhatatlansága és a ki a kettőt kellően nem külömbözteti meg, az a jogerő kérdésével tisztába nem jöhet. Mig előbbi az ok, az utóbbi az okozat. Ily világításban érthető meg Magyarynak a szerző által el nem fogadolt az a kijelentése, hogy az, a mit anyagi jogerőnek szokás nevezni a jogerős, ítéletnek csak következménye. (Magyary, Polgári peres eljárás 262. oldak szerző 37. lap. |