Jogállam, 1915 (14. évfolyam, 1-10. szám)

1915 / 6. szám - Az uj csődtörvény előadói tervezete. 1. r.

408 Dí SICHERMANN BERNÁT hogy az adós vagyona idejekorán és a maga teljességében for dittassék a hitelezők kielégítésére, a mai napig megoldatlan probléma maradt. A tizenkét táblás törvénynek «in partes secanto» rendelkezésétől a humánus angol törvénynek ama rendelkezéséig, a mely a csalárd bukást halállal büntette,* az infamia-tól a polgári jogok kisebb-nagyobb megszorításáig, — az actio Pauliana-tól a modern megtámadási jog egész arzenáljáig mind ezt a czélt szolgálta. Az annyira konzervatív angol törvényhozás a XVI. századtól kezdve mai napig 38 csődtörvényt alkotott — a legkülönfélébb eszközökkel és rendszerekkel tevén kísérletet; de az eredmény, a quota, most ép oly kevéssé kielégítő, mint századokkal ezelőtt. És ez természetes; mert a jelenlegi gazdasági rendszerben, a gazdálkodás, termelés és fogyasztás tekintetében az egyén saját — sokszor épen nem bölcs — belátása szerint intézkedik (csak a jelenlegi hadiállapotban történt eme «belátás» irányítására némi kísérlet); optimismusa őt még ottan is a menekülés, a megmaradás reményével kecsegteti, a hol e reménynek tárgyi alapja már régóta veszendőbe ment; nem is említve tehát azokat az eseteket, a mikor külső számba nem vehetett körülmények, csapások idézik elő a teljes anyagi romlást, az egyén — ritka kivételektől eltekintve csak akkor hajlandó magát «bukott»-nak nyilvánítani, a midőn már a quotá-ra szükségelt fedezeti alapnak nagy része elveszett. Ep oly optimista a hitelezők legnagyobb része; különösen az u. n. áruhitelező mindig azt reméli, hogy ő lesz az a szerencsés, aki a hidon, ennek leszakadása előtt még áthaladhat és a kilátásba vett üzleti haszon elnyerése végett újból s újból, mind hosszabb és hosszabb időre hitelez. E két tényezőnek quotacsökkentő hatását semmiféle, még olyan ügyesen alkotott vagy még olyan kegyetlenül rendelkező törvény sem ellensúlyozhatja. Ezzel nem akarom azt mondani, hogy a törvény ne tar* N. W. Sibley szerint a csalárd bukás az 1751 —1825. években főbenjáró bűntett volt, mely a bukott netaláni papi minőségére való tekintet nélkül halállal volt bün( tetendő ; állítólag három esetben a büntetést végre is hajtották.