Jogállam, 1915 (14. évfolyam, 1-10. szám)

1915 / 1-2. szám - A perjog egyik főproblémája a perrendtartásban

98 A PERJOG EGYIK FOPROBLEMÁJA A PERRENDTARTÁSBAN. Az írást mindenütt perhorreszkálja, a hol az veszedelmes, de jogaiba helyezi ott, a hol a tapasztalatok szerint szükség van rá. Sőt annak felismerése folytán, hogy bizonyos pereknek természete több irást, másoké pedig több szóbeliséget feltételez, a birónak bizonyos latitude-öt adott abban a kérdésben, hogy a konkrét perben a peres eljárás e két eszközét mily arányban vegye igénybe. Egyébként az írásban rejlő veszedelmek felismeréséről is élénken tanúskodik a Pp., a midőn az irás tartalmát csak abban az esetben fogadja el, ha az a szóbeli tárgyalás tüzprobáját kiállotta. A perirat az egész vonalon lesülyed az előkészítő irat nívójára. Az irás mindenhatóságába vetett hit megrenditésétől nem riad vissza; sőt merész újításként, de bölcs mérséklettel a közokirattal szemben az ellenbizonyítást is megengedhetővé tette. E kis dolgozatnak terjedelme nem engedi meg, hogy a perrendtartás egyes rendelkezéseiből tüzetesen kimutassam azt, hogy az élőszónak az íráshoz való viszonya szempontjából az uj törvény mily szerencsés alkotásnak tekinthető, de felesleges is az, mert az élet maga meg fogja mutatni, hogy a perjog e főproblémájának fényes megoldása révén a peres igazság kiderítésének mily alkalmas eszközét nyertük Plósz Sándor alkotásában, a mely a perjog fejlődésében egy uj korszak kezdetét jelenti. Végezetül csak ennyit. A perrendtartás megalkotója ép abból a szempontból, ho gy a peres eljárás a konkrét perekhez simulhasson, tudatosan bizonyos ajtókat hagyott nyitva, kiindulva abból, hogy a perjog nem önmagáért van, hanem czélja ép az anyagi jog érvényesülésének lehetővé tétele. Ezeken az ajtókon át azonban in fraudem legis a perrendtartásnak több alapvető elvét ki lehet forgatni.