Jogállam, 1914 (13. évfolyam, 1-10. szám)

1914 / 4. szám - Visszakövetelhetők-e a bányatársládákba befizetett járulékok?

A BÁNYATÁRSLÁDÁKBA BEFIZETETT JÁRULEKOK. Jogszokás, a mely a fennforgó kérdésben törvényt pótolna, talán ebben is egyet fogunk érteni, Magyarországon nincs. Maradnak tehát a K. T.-nek czikkem körébe vont intéz­kedésein felül az általános magánjogi szabályok. Szabad-e a birónak ezeket a sem törvénybe, sem törvényerejű rendeletbe nem foglalt, sem a magyar szokásjogban még tüzetesen ki nem fejlett, általános magánjogi szabályokat a jogesetek eldöntésé­nél figyelembe venni, vagy épen kötelessége? Nagyon elemi, elméleti fejtegetésekbe kellene bocsátkoznom, hogy levezessem a bírónak erre vonatkozó szabadságát, sőt kötelességét, szóval közjogi hatalmát. IV. Az általános magánjog szabálya, melyet a vitás kér­dés eldöntésénél a kir. Curia alkalmazandónak talál, az, hogy a bíróság nem nyújthat segédkezet olyan szerződéses jogviszony­ból eredő jogosítvány érvényesítéséhez, a mely jogviszonyban az egyik fél a másik önkényének akként van alávetve, hogy a munkaképtelenség napjaiban való megélhetés biztosítása okából befizetett összeg is a másik fél puszta önkényétől függőleg tőle elvonható, ellenkezik az ilyen jogviszony az osztó igazsággal. Az osztó igazság (1. III. a. Í a bíróságra nézve abban rejlik, hogy a biróság mindenkinek kiszolgáltassa az őt megillető jogot. Az ajándékozási ügyletet figyelmen kívül hagyva, meg­illetheti-e szerződés alapján a szerződő felek egyikét, a jog és a biróság védelmében részesülhet-e az a jog, a melynek tar­talma az, hogy a kötelezett fél fizeti a szerződésben megálla­pított összeget, a fizetés felvételére jogosított fél a fizetést fel is veszi, de a mikor az ellenszolgáltatásra kerülne a sor, a szerződésre való hivatkozással megtagadja az ellenszolgáltatást és megtagadja a lefizetett összeg visszafizetését, mert a szerző­dés szerint ő csak tiz év múlva köteles szolgáltatni, tíz éven belül pedig az ellenszolgáltatást végleg megtagadhatja s a másik fél részéről teljesített szolgáltatást megtarthatja? Tételes törvények eltilthatnak bizonyos szerződéseket vagy jmegtagadhatják tőlük vagy korlátozottan adják meg nekik a 19*

Next

/
Oldalképek
Tartalom