Jogállam, 1912 (11. évfolyam, 1-10. szám)

1912 / 1. szám - Kétezer ügyvéd Budapesten

MAGYAR JOGÁSZEGYLET. A szokottnál később nyitotta meg kapuit az idén az egylet. Az Országos Jogászgyülés rendezése és nagysikerű lefolyása még a mult esztendő naptárába tartozik. Csak deczember 3.-án, mikor a polgári évet már-már bezárni készülünk, tartotta meg a rendes évi közgyűléssel kapcsolatos renirée-jét, a melyet Pollák Illésnek «Az egyén és a társadalom* czimü nagyérdekü előadása avatott tudományos szenzáczióvá. Az előadó a maga ismert természettudományi módszerével abból a tételből indul ki, hogy a jogélet ugyanannak a nagy természeti evolucziónak egyik formája, a melyet minden symbiosisnál, két vagy több sejt mindennemű együttélésénél észlelhetünk; miből foly, hogy a mikor az egyén társulásra kényszerülvén, a maga álladalma számára megjelenési formát keresett, ugyanazokhoz az elemekhez nyúlt, a melyekből őt magát is megkonstruálta az anyatermészet. Minden gondolata az embernek és igy minden alakítása is csak vetített képe annak, a mi benne él, kiegészítve azzal, a mit a környezetből felvenni képes. Innen az a szoros kapcsolat, mely minden nép és minden kor természettudományának állása és társadalmi rendje között megfigyelhető ; az emberiség mindig természettudományi alapon állva konstruálta meg társadalmi, tehát jogrendjét, és a mit mi modernek néhány évtized óta követelünk, az ősi bennszülött törvénye az emberiségnek. A számos megtévelyedést, a melynek átka alatt részben még ma is nyögünk, az emberi agy munkájának megbízhatatlansága, tökéletlenségei okozzák : hiszen századok világfelfogását az a meggyőződés dominálta, hogy a természetet nem megismerni, hanem legyűrni kell, mert az az embernek nem éltető anyja, hanem ellensége, az barbár, az pogány, míg az embert isteni hivatásához méltóvá az teszi, ha minél teljesebben beleilleszkedik az erkölcsi rendbe, elfojtván magában mindent, a mi azzal ellentétes. Az egyén ez ellen a felfogás ellen nem szűnt meg fellázadni sohasem, és az egyénnek ez a küzdelme a társadalmi renddel az egész mai kultúrának a szülő anyja. Ez a kultúra nem vitte előbbre az ember boldogságát, sőt az neki a legnagyobb betegsége, hogy benne az egyén már nem találja meg saját fennmaradásának a lehetőségét : az egyént elfojtja a köz. S igy jutunk odáig, hogy valamilyen formában minden egyén küzdelmet folytat a jogrenddel, •s csupán abban a társaságbán van a különbség, a melyben ezt a küzdel-