Jogállam, 1912 (11. évfolyam, 1-10. szám)

1912 / 1. szám - A holttesten való jog

102 Dí ZITELMANN ERNŐ szabad tulajdonába mennek át (a Ptk. 359. §-a erre nem bizo­nyíték, hanem analógia). Hasonlókép megszűnik a rendeltetés hosszabb idő elteltével: az, a mi az eltemetett holttestből hosszú idő után fennmarad, szintén közönséges dologgá lesz és okku­páczió utján megszerezhető. Ettől eltekintve azonban korlát­lanul áll az a tétel, hogy a holttest res extra commercium, közjogi czélmeghatározásnak alávetett dolog. Ebből az alap­gondolatból kell kiindulni és azt következetesen végiggondolva kell a vizsgálódás minden eredményét leszűrni. A holttestre vonatkozó jogviszonyoknál tehát a magánjog és a közjog tételei együtt nyernek alkalmazást: a magánjog tételei azért, mert a holttest dolog, a mely épen mert dolog, magánjogi viszonylatban is állhat, a közjog szabályai pedig azért, mert ennek a dolognak a rendeltetését a közjog állapítja meg. Az elsőbbséget minden körülmények között a közjog tételei élvezik és a magánjog tételei csak annyiban nyernek alkal­mazást, a mennyiben ez a közjogi rendeltetéssel összefér. Első­sorban tehát a közjog érvényesül, közelebbről a közigazgatási jog és pedig a birodalmi közigazgatási jog; csak a mennyiben ez nem akar vagy nem tud rendelkezni (s igen kevés idevágó rendelkezést tartalmaz), kerül a sor az egyes államok közigaz­gatási jogára. Az alaptételeket tehát a birodalmi és a szövet­séges államok közigazgatási jogában kell keresni 1. először arra nézve, hogy a temetésnek magának hogyan kell végbemennie. Gondoljunk itt a halotthamvasztás megenged­hetőségének fontos kérdésére. Külön közrendészeti szabály­rendeletek (temetkezési szabályrendeletek) igen részletes intéz­kedéseket szoktak tartalmazni a temetés idejére, helyére és módjára nézve; 2. azután arra nézve, hogy a temetés után szabad-e a holttestet exhumálni; 3. végre arra nézve, hogy a temetésig mi történjék a holt­testtel: hol és kicsoda őrizze? hogy történjék a holttest eset­leges elszállítása ? szabad-e és kell-e a holttestet közszemlére

Next

/
Oldalképek
Tartalom