Jogállam, 1911 (10. évfolyam, 1-10. szám)

1911 / 10. szám - Külföldi jogélet

784 KÜLFÖLDI JOGÉLET. tulajdonjogból származik és minden dologi jogosultság lényegében és természetében azonos a tulajdonjogban foglalt jogosítványok valamelyikével. A dologjogi jogosított e szerint nem nyer külön dologi alanyi jogokat, hanem csupán gyakorlati jogosultságokat, a melyek a tulajdonos oldalán mint joggyakorlási korlátok — Rechtsausübüngsschranke — jelentkeznek. Tanításának lényege tehát, hogy nincs olyan dologi jogosultság, a mely a tulajdonjogból levezethető ne lenne és annak részét ne képezné. Kérdés, ez csakugyan így van-e ? Müvének eddig megjelent első kötetében a szerző a zálogjogra alkalmazza elméletét és annak alkalmazását a többi dologi jogokra nézve a második kötetre igéri, sőt elméletének alkalmazását még a dologi jogok körén tulmenőleg is kilátásba helyezi, pl. a mandátumra nézve. Ervelése gyakran igen mélyen járó és mindenütt alapos jogi eruditióra vall. Hibájául azt kell felrónunk, hogy az elmélet tisztaságának érdekében gyakran erőszakot követ el a tényeken és régen megállapodott jogi kategóriákon. És ha ez már a zálogjognál megtörténik vele, a melynek derivativ, accessorius természete a dologi jogok közt a legkétségtelenebb, hogyan fog vajon érvelni pl. a negatív szolgalmaknál vagy pedig i\z elővásárlási jognál, a mikor merőben uj jogok szerepelnek a jogosítottak révén, a melyek a tulajdonos jogában nem is foglaltattak. A zálogjogra nézve sem érthetünk mindenben egyet a szerzővel. A zálogjogot különösen jellemzi pénzbeli realizálásra irányuló természete, a mely a tulajdc nt épen nem jellemzi. A tulajdonban birtok-akarat testesül meg, a zá'ogjogban pedig egy pénzérték elérésének tendentiája és pedig lehetőleg gyorsan, akadályoktól mentesen. Igaz ugyan, hogy az eladási jog ugy a tulajdonost, mint bizonyos esetekben a zalogbirtokost is megilleti, de merőben különböző a kettőnek jogi természete és lehetetlen azt mondani, a mit a szerző, hogy a záloghitelező eladási joga csak egy formája a tulajdonos eladási jogának. A záloghitelező joga tulajdonképen szélesebbkörü, mint a tulajdonosé, mert a tulajdonos csak az összes dologi jogok sérelme nélkül adhatja el a tárgyat, holott a záloghitelező elidegeiiitése által — a mely rendesen mint árverés történik — megszűnnek az összes zálogjogok, sőt esetleg a szolgalmak is, a végrehajtási törvény szerint. De a szerző szerint a befolyt pénzösszeg nem illeti meg ipso iure a záloghitelezőt, mint eladási ár, hiszen ő nem tulajdonos. Szerinte ilyenkor pretium succedit in locum rei és a pénz lép a zálogtárgy helyébe. Ezt a pénzt aztán a tulajdonos által átruházott joggyakorlás alapján a záloghitelező birtokba veszi, ugy a mint ezt a tulajdonos tenné. Ergreifung des Eigenbesitzes név alatt tárgyalja ezt a szerző Müvében sok az uj, a megszokottól eltérő irányban való haladás és az kárpótol a rendszer érdekében elkövetett tulhajtásokért, a melyek közül csak példaképen hoztuk fel a fentieket.