Jogállam, 1909 (8. évfolyam, 1-10. szám)

1909 / 1. szám - Bírói szervezeti és hatásköri kérdések

2 Dí WLASSICS GYULA axióma, melyet tovább lehet adni, és melyet teljes felebaráti szeretettel szívesen is fogadnak. Nemcsak személyekkel van ez így — de intézményekkel is. Az «akadémia kiaszott múmiák gyülekezete", a «bíróság az élettől elszigetelt betürágó intézmény», az <• ügyvédség ügynökösködés és felek nyúzásának szerve», az «egyetemi tanár csak három német könyvből állit össze egy magyarra fordított könyvet)) ... de már tovább nem folytatom ebből a gyűjteményből a «selectiót». Ki nem hallotta már százszor és százszor ezeket, és az ezekhez hasonló röpködő jelszavakat, melyek néha egy szemernyi valóság árnyalatával az embereket, vagy egész intézményeket széles ecsetlel lekezelik. Én is ma egy ilyen jelszó tartalmának igazságtalanságával szállok perbe. Bocsánat a merészségemért, hogy a társadalmi conventio ellen vétek és egy felkapott jelszó ellen akarok küzdeni. A közigazgatási biróságról a szálló ige az, hogy ott nincsenek az előadó birák eléggé elfoglalva. Nem akarok ez alkalommal értekezést irni azokról az igazságügy-politikai követelményekről, melyek múlhatatlanul megkivánják, hogy semmiféle bíróság, de legkivált bármelyik legfelső bíróság túlterhelve ne legyen. E szakfolyóirat olvasói ellen vétenék, ha föl nem tenném, hogy mindenki tudja, hol van az a határ, a melyen túl a legfelső biróság tagjainak elfoglaltsága már veszélyt jelent. A legfelső biróságnál a túlterhelés helyrehozhatlan erkölcsi és anyagi kárral jár. Ezért mindnyájan helyeseltük azokat a törvényhozási intézkedéseket, melyek a legfelsőbb rendes biróság, a Curia tehermentesítését czélozták. De ügyelnünk kell arra is, hogy a másik legfőbb biróság a túlterheltség veszélyétől megmeneküljön. A törvényhozás egyre-másra terjeszti ki a közigazgatási