Jogállam, 1909 (8. évfolyam, 1-10. szám)

1909 / 2. szám - Biróságaink magánjogi gyakorlata 1908-ban

BÍRÓI GYAKORLAT. s eszerint a lopási szándéknak szakadatlan fennlétében hordták el s igy cselekményükben a külön akarati elhatározás minden egyes hozzanyulásnál meg nem állapithaló». C. 188- ianuár 26.* Vádlott négy laktársának tulajdonát képező ruhanemüekkel a közös lakásból megszökött. A másodbiróság ítélete szerint: «a vádlott ismervén laktársainak tulajdonát, tudta azt is. hogy mindegyik tárgyat más és más személy birtokából vette el és igy a lopás tényében több külön álló cselekmény alkatelemét lehet felismerni; minthogy azonban a cselekményeket a közös elhatározás köti össze, azok csakis a folytatólagos bűncselekményt állapítják meg». Ez az Ítélet ilykép folytatólagos bűncselekményt állapit meg, ott a hol — az elvétel egyszerre történt — annak fogalmi kelléke, a folytatás hiányzik. Ha a bíróság ezt a kérdést tette volna fel magának: hányszor lopott a vádlott? bizonyára más eredményre jutott volna. Dr. Heil Faustfin. X Bíróságaink magánjogi gyakorlata 1908-ban. Joggyakorlatunk többek közt oly értelemben is külömbséget tesz elmebetegség és elmegyengeség közt, hogy az elmebetegségben kötött szerződést semmisnek tekinti akkor is. ha az elmebeteg gondnokság alatt nem áll, mig a g>engeelméjü szerződését érvényesnek veszi, hacsak gondnokság alá helyezve nincs. Igy határozott a Curia legutóbb is.** Ez álláspont ellen utóbbi időben nyomatékos érvek hangzanak fel. Mellőzzük az orvosi szempontokat s az elhatárolásnak ebből folyó nehézségeit. Az alapgondolat az, hogy a társadalmi rend csak az oly egyénre bizhatja a magán-autonomia elvéből folyó önadminisztratiót, ki erre szellemi alkatánál fogva képes, a ki tehát mindenekelőtt itélöképes, azaz saját és mások tetteinek, magatartásának jelentőségét és következményeit mérlegelni tudja. A mi e határon tul van, az ítélőképesség hiánya, megfosztja az akaratkijelentést attól a józan tartalmától, a mely nélkül azt nem tekinthetjük irányadónak a szerződő ellenfél és kötelezőnek a szerződő fél szempontjából. Ezért már a német polg. tkv. is kiterjeszti a szerződőképtelenséget arra, a kinek szellemállapota a szabad akaratnyilvánítást kizáró beteges zavartságban leledzik (104. §. 2. p.) s a svájezi polg. tkv. igen helyesen a cselekvőképesség előfeltételéül megkívánja az ítélőképességet (10. cz.) s az itélőképtelenek közt kifejezetten felemlíti a gyengeehnéjüeket (16. cz.). S mig polg. tkvünk tervezete még a régi bifurkácziót megtartotta (v. ö. 916. §.), addig a szakértekezleteken már a másik felfogás jutott túlsúlyra s a második szöveg az általam hangoztatott elvhez fog közeledni. A praxis bátran térhetne rá arra, hogy esetenkint vizsgálat tárgyává tegye az ítélőképességet, azaz azt, vajon * L'. o. 14. 1<. jc;6. I. ** C. 1908 jan. 28. 1770907. sz. V. ö. Dtár uj f. XII. i?8.