Jogállam, 1907 (6. évfolyam, 1-10. szám)

1907 / 4. szám - Ügyészség és politika [2.r]

270 VARGHA FERENCZ tartó erejét. Ehhez járul az, hogy a hagyományokban születünk, azokban nevelkedünk s élünk. Innen van, hogy még a legtárgyilagosabban gondolkozó ember is javarészben az ősök lelkével gondolkozik s azok érzelmeivel érez. Miután apáink nagyapáinktól, viszont azok dédapáinktól s ezek őseiktől vették át az érzelmeknek s gondolatoknak gazdag tárházát a hagyományok alakjában s mi is átadjuk azokat leszármazóinknak; valójában elmondhatjuk s ily értelemben is kell a%i érteni, hogy a% ember lelke halhatatlan. Ámde a tudás folytonos haladása, az emberi ismereteknek szüntelen fejlődése egy részét felemészti s megsemmisiti az ősöktől reánk hagyományozott gondolatoknak. Sőt, mi magunk is számtalan hitet és meggyőződést küszöbölünk ki agyunkból, a mit tanulmányainkban és tapasztalat folytán szereztünk s később jobbakkal pótoltunk. így azután mindig kevesebb s kevesebb lesz az ősök lelki hagyatéka, a mint a lemenők hajtásain lefelé haladunk, de bizonyos az is, hogy végképen nem pusztul ki soha az ősök lelkének szellemi tárháza. Bizonyos ösztönszerű lelki folyamatok örökké voltak s örökké is megmaradnak abban: főleg kettőnek halhatatlansága van biztositva, egyik az «én» konzerválása, másik a gyermekeknek s családnak fentartása. Egyik az egoismus, a másik a fajfentartó altruismus, a mihez szegődnek a socialis érzések, melyek a társas együttélést teszik lehetővé. Íme látjuk ezekből az általánosságban kiemelt igazságokból, hogy az érzelmek konzerváló ereje a gyorsabb tempóba igyekvő kulturális fejlődés lábaiba kapaszkodik; néha gáncsot vet annak s leteperi; másszor csupán belékapaszkodik s csak nehézkessé teszi járását, de idővel az czélhoz jut mégis. Ha ez a konzerváló erő egy helytelen irányt buktat meg, bölcsen történik, de ha valódi fejlődésnek szegi szárnyát, elemi csapás. A tudomány vértanúinak története bizonyítja, hogy az igazság hirdetése a legtöbbször áldozatokat követel; mert a nagy embe-