Jogállam, 1907 (6. évfolyam, 1-10. szám)

1907 / 4. szám - Ügyészség és politika [2.r]

ÜGYÉSZSÉG ÉS POLITIKA. 249 bizonyítja azt, hogy a rendelkezési jog mindig a törvényesség medrében maradt; hanem csak arról tesz tanúságot, hogy ebben a vonatkozásban a miniszteri felelősség oly alkotmánybiztositék, mely a törvényből az életbe soha sem lépett ki. És ez könnyen megmagyarázható a hatalmon levő pártok életfenntartási ösztönéből. A miniszteri rendelkezés ugyanis vagy érinti az uralmon levő párt létérdekeit, vagy nem. Utóbbi esetben azzal a többség nem törődik. Ha pedig a párt érdekét érinti, bármit tartalmazzon is az az utasítás, a miniszteri felelősség elmarad, mert a miniszteri parancs sohasem kerül ellentétbe a pártérdekkel, egyszerűen azért, mert ezt a létfenntartási ösztön és hatalmi érdek kizárja. Hogy lehetne elképzelni, hogy a miniszter olyasmire fogja utasitani az ügyészt, a mi a párt létfenntartási érdekeit sérti. Az ilyen kormányférfinak politikai élete befejeződnék az utasitás megtörténtével. Ugy áll tehát a dolog, hogy a miniszteri rendelkezés mindig biztositva van a parlamenti felelősségre vonás ellen. Hogy azután mit szól ehhez a morál, az mellékes, mert a politika tág lelkiismerettel dolgozik s a politikai morál nem egy bölcsőben ringott a polgári társadalom moráljával. A társadalmi morál agyonüti azt, a ki hatalmi érdekből összeütközésbe jön codexével; mig a politikai morál — sajnos — azt megengedhetőnek tartja. Ismétlem, az ügyészi alárendeltséget, annak behozatalakor, a törvényhozók alkotmányjogi kritika alá nem vetették, s midőn már törvénybe iktatták, összhangba akarták azt hozni az alkotmányos elvekkel s feltalálták azt a hipokrita jogi tételt, hogy az ügyészség nem igazságszolgáltatási, hanem igazságügyigazgatási (Justizverwaltungsbehörde) intézmény, a mivel aztán a miniszter rendelkezési joga összefér. így Ullmann, Beling-Bennecke, Planck, Gneist és mások erősen hangoztatják ezt a felfogást; Birkmeyer azonban a helyes álláspont hive, midőn kijelenti, hogy az ügyészség nem igaz-