Jogállam, 1907 (6. évfolyam, 1-10. szám)

1907 / 3. szám - Clausula rebus sic stantibus

CLAUSULA REBUS SIC STANTIBUS. l77 dotta ugyan, hogy a clausula rebus sic stantibus nem nyerhet mindig alkalmazást, de annyi kivételt engedett meg, a hány esetben eddig szabályként elismerték. Elméletileg ez természetesen azt jelentette, hogy a szerződés a körülmények változása esetében is megáll, kivéve, ha az a feltétel következik be, mely e szabályt megszünteti. Grotius-szal szemben 1699-ben Cocceius foglal állást s a jog egész mezejére vonatkozó vizsgálódásaival kapcsolatban lényeges és lényegtelen változások közt téve különbséget, az előbbiek fennforgása esetén a szerződést hatálytalanitandónak véli, ha bizonyítható, hogy ellenkező esetben az létre sem jött volna. A gyakorlatban e clausula alkalmazása a XVII. században kezdődik s a XVIII-ikban terjed el. Alkalmazásának czélja a vagyoni igények védelme és a gazdasági czél biztosítása. Ezt megvilágítja a clausula alkalmazásának néhány esete: így a nő fel van jogosítva a férjnek átadott hozomány visszavételére, ha a férj vagyonilag tönkre megy; hogy nem kell teljesíteni, mint már Cicero mondotta, az oly ígéretet, mely az ígérőnek nem hoz hasznot, vagy károsabb rá nézve, mint a mennyire hasznos az elfogadónak. A gyakorlatban való alkalmazás szükségszerüleg maga után vonja a kérdésnek irodalmi tisztázását. A kérdést felölelő s önálló felfogásra valló mű Kopp-nak 17^0-ben e tárgyban megjelent dissertatio inauguralisa. Abból indul ki, hogy az indokon (causa impulsivaí kivül van c\él (causa finalis). Hogy a czél lényegesebb, mint az indok, mert a hol nincs czél, ott nincs akarat sem.* S illetőleg a hol a főczél megvalósítása lehetetlen, ott az ügylet hatálytalanná válik. Ebből folyólag azt vitatja, hogy a clausula rebus sic stantibus hatása olyan, mint a feltételé. Kopp véleményével ellentétesnek látszik, de vele lényegében megegyező az Eberhardé. A XVIII. századig a clausula rebus sic stantibus mindig * V. ö. s^er^őnek: A jogügyleti akaratról (Jogállam 190^. évf. IX. sz.). logállam. VI. évf. 3-t'. 12