Jogállam, 1907 (6. évfolyam, 1-10. szám)
1907 / 3. szám - Clausula rebus sic stantibus
iy8 DF ÁGOSTON PÉTER mint hallgatag kikötött szerepel, s így ez minden esetben okvetlenül alkalmazandó. Ez ellen támad az első visszahatás, s a hallgatag kikötöttség ellen mind többen szólalnak fel. E felszólalások eleinte csupán azt kifogásolják, hogy a clausula mindig hallgatag kikötöttnek tekintessék, s a maguk részéről csak a szerződés lényeges kellékeinek feltételei s a szerződés természete szerint megkívántató körülmények változása esetében ismerik el.1 Fokozatosan csökken azonban a clausula alkalmazása híveinek száma, s a XIX. században mar sokan jogi absurditásnak tartják. A clausulának ez a sorsa szoros összefüggésben van a szerződési akaratnak azzal a felfogásával, mely azt tartja, hogy a jogügylet megítélése szempontjából más nem birhat jelentőséggel, mint a kijelentett akarat. Hogy ebből a felfogásból a clausula elvetése természetszerűleg következik, azt nem kell bővebben fejtegetnünk. A jogügyleti akaratnak olyatén felfogása ellen, mely csupán a kijelentésre épit, a visszahatás a nagy dogmatikusoknál mutatkozik először. Ezt a helytelen elvet azonban elég helytelenül nem egyenesen szembe támadják, hanem hátba. A helveu, hogy kimondanák azt, hogy a jogügyleti akaratot nemcsak a kijelentésből lehet megállapítani, a clausula rebus sic stantibushoz térnek vissza. Pedig Kopp már ij^o-ben megmondta, hogy a clausula alkalmazása csak következménye annak az álláspontnak, hogy a czél a jogügyletnél lényegesebb, mint az indok. A nagy dogmatikusok visszatérése külsőségeiben is bátortalan. Dernburg2 szerint a körülmények változása csak akkor lényeges, ha a felek a körülmények változatlanságát előfeltételnek (Voraussetzung) tekintették, vagyis: ha világos, hogy az ügyletet csak ezért kötötték, de nem akkor is, ha ez csak indok volt. Ugyanezt tanítja Windscheid.3 Mindkettő me^e^ez tehát 1 Weber: Systematische Entwickelung d. Lehre von d. natürlichen Verbindlichkeiten : első kiadás 1784-ben, ötödik kiadás 1825-ben. 2 Lehrbuch d. Preuss. Priv. r. II. k. 100. 8. 3 Pandekten : II. 97. §.