Jogállam, 1906 (5. évfolyam, 1-10. szám)
1906 / 7. szám - Tanulmányok a büntetőjogi gyakorlat köréből. VII. Fejezet. A beszámítást kizáró vagy enyhítő okok. (76-94.§.) 27. r.
BÍRÓI GYAKORLAT. 547 épen ezt hozta fel, hogy a gyilkosságra közvetlen bizonyíték nincs. A curiai ítélet arra vonatkozólag a következő érdekes kijelentést teszi: «figyelembe vétetett végre azon körülmény, hogy ámbár a gyilkosságnak törvényszerű megállapítására a kiemelt adatok, körülmények és az ezekből egyenes vonalban, szükségszerüleg leszármazó következtetések, elegendő bizonyítékot képeznek, még is szemközt a halálbüntetésnek kivételes természetével oly esetekben, melyekben az ezen büntetéssel büntetendő cselekmény valamely ismérvére nézve, a jogi bizonyosság teljessége mellett is, az inductiókon alapuló megállapításra vonatkozólag, a kétely lehetősége fennforog (sic!): ezen körülmény, ugy az eddigi gyakorlat, valamint a jogtudomány és a törvényhozások legújabb megállapításai szerint is enyhítő körülménynek tekintendő)). Nézetem szerint ez az indokolás, s jelesül «a jogi bizonyosság teljességen mellett, «a kétely lehetőségének* kiemelése a tévtanoknak legtévesebbike. Vagy megvan a jogi bizonyosság teljessége, és akkor a kétely lehetősége ki van zárva, vagy fennforog a jogosult kétely lehetősége és akkor jogi bizonyosság teljességéről nem lehet szó. A kettő egymást kizárja. A jogosult kétely lehetősége nem enyhítő körülmény, hanem felmentési ok. A jogosult kételynek mint enyhítő körülménynek igazolására nem a törvényhozások legújabb megállapítására, hanem a törvényes bizonyítási elmélet álláspontján álló, s a bizonyítékok szabad mérlegelésének rendszerével a lomtárba került azokra a törvényekre kellett volna hivatkozni, a melyek szerint közvetett bizonyítékok esetében csak rendkívüli — enyhébb büntetés — poena extraordinaria — volt alkalmazható. Az ismertetett ítélet további enyhítő körülményül vette: aj azt, hogy ámbár tárgyi (anyagi) halmazat forog fenn, de mindkét cselekmény mégis egy forrásból, egy czél eléréséből származott, a mi oly esetben, melyben már maga az egyik bűntett rendszerint halállal büntetendő, a büntetés megállapításánál rendkívüli nyomatékkal bír, bj vádlott elhanyagolt nevelése, c) az, hogy a tettes áldozatát még azon időben hagyta el, midőn ez még életben volt. Erre az indokra vonatkozólag a curiai ítélet nem csak azt emeli ki, hogy ez a körülmény a tettesnek ama véleményében is találhatja magyarázatát, hogy P. K. már meghalt, de különösen hangsúlyozza azt is, hogy az a tény, hogy a halálosan sújtottat téli éjjelen, járatlan helyen, künn a szabadban, meztelen háttal, a megfagyásnak kitette, még az esetben is, ha tudta volna, hogy P. még nem halt meg, azt a szándékát illetőleg, hogy az életétől megfosztassék, változást nem hozott létre! És mégis enyhítő körülményül veszi, és miért? az indokolás szavai szerint kizárólag: «a számtalan tapasztalat által igazolt azon eredménynél fogva, hogy halálosan megsebesített, és önmagukra a legkedvezőtlenebb és legveszélyesebb viszonyok között elhagyottak, egy szerencsés véletlen, és az orvosi tudomány segélyével életre költettek és felépültek)). Ennek az indokolásnak erőltetett volta magyarázatot nem igényel. De határozottan