Jogállam, 1905 (4. évfolyam, 1-10. szám)

1905 / 2. szám - Egy actuális vitakérdés a német civilistikai irodalomban [könyvismertetés]

IRODALOM. A mint a késedelem, lehetetlenség stb. eseteiben nem elégedett meg a törvényhozó azzal, hogy e kötelezettséget általában statuálja, hanem ezt tulmenőleg hármas jogosultságot létesített a hitelező javára (a) a szolgáltatás követelése és kártérítés; @) teljes kártérítés és y) a szerződéstől való visszalépés), ugy a mi eseteinkben is meg kell adni e jogokat, és pedig az «analogia legis» alkalmazása alapján (eadem legis ratio: eadem et dispositio). Staub müvének negatív részét, t. i.: a német ptk.-ben létező hé\ag konstatálását az egész irodalom elismerte, annál nagyobb megtámadtatásban részesült a positiv ajánlat: a hiány pótlására irányuló megoldási indítványa (v. ö. a fent idézett müveket). Staub kritikusainak álláspontja e tekintetben egyértelmüleg oda concludált, hogy az ily megoldás semmit sem ér: olyasmi, a mit a törvény ki nem mond, nem képelhet jogszabályi. II. Az általános nézet az volt, hogy a kivánt kártérítési kötelezettséget a törvény positiv rendelkezéseiből kell kimutatni. a) Crome (i. m. II. 65.) a német ptk. 276. §-ára támaszkodott. E §. kimondja, hogy az adós szándék és gondatlanságért felel («Vorsatz und Fahrlássigkeit zu vertreten ist»). Miután pedig a «zu vertreten» fogalma a oSchadensersatz zu leisten» fogalmával azonos: nyilvánvaló, hogy a kártérítési kötelezettség általánosságban ki van mondva, még pedig expressis verbis. A Crome elméletét (ámbár a Reichsgericht ismételten magáévá tette (lásd Staub: pos. Vertragsverletzungen cz. füzetében) a tudomány nem fogadta el. Staub készségesen elismeri, hogy ez a teória «a jogász érzéséhez közel fekszik» (ezért találóan ((Gefühlstheorie»-nak nevezij, ámde alapja nincs. A «zu vertreten haben» — a mint ez a §-ok egymásutánjából kétségtelenül kitűnik.— semmi egyebet nem kiván kimondani, mint a magánjogi vétkesség fogalommeghatározását (t. i. hogy az dolus és culpából áll). b) Goldmann-Lilienthal (I. 333;. o.) és Schöller (Gruchot 46., 23.) a positiv szerződésszegések valamennyi esetében a szolgáltatásnak az adós hibája folytán beálló lehetetlenségét látják. Ha az adós valamely abbanhagyási kötelezettség ellen cselekszik: a szolgáltatást lehetetlenné teszi. A mi pedig a hibás vagy hiányos szolgáltatást illeti: ez már maga a részleges lehetetlenség esete. Ha egy részvénytársaság könyvelője hamis mérleget készitett, lehetetlenné tette azt, hogy az a mérleg helyes legyen. Igaz ugyan — vetik ellenük — hogy a hamis mérleg még kijavítható, ámde ez érv ellen e teória hivei azzal felelnek, hogy arra az időpontra, a melyre nézve e mérleg teljesen elkészítendő lett volna, már utólag nem javítható ki (időleges lehetetlenség). Ha pl. a mérleg január 15-éről szól és a helytelenségre, a mely tetemes kárt okozott, csupán május i-én jöttek rá: kétségtelen, hogy a mérleget január ij-ikére nézve helyesbíteni nem lehet. A szolgáltatás tehát lehetetlen, s igy az idevágó $-ok alkalmazandók.