Jogállam, 1904 (3. évfolyam, 1-8. szám)

1904 / 7. szám - Tanulmányok a büntetőjogi gyakorlat köréből. V. Fejezet. A részesség. (Btk. 69-74. §§.) 15. r.

BÍRÓI GYAKORLAT. nem nagyon vehette ez elvi kifogásokat tekintetbe. A közönség munkájá­nak pozitív hatása igy inkább a szövegelések körül eszközlött változtatások­ban nyilvánult. így történt, hogy az a hatalmas irodalom lényegben aránylag keve­set tudott az első tervezeten változtatni. Annál helyesebb, hogy a szer­kesztő-bizottság a Tervezetünkre vonatkozó — sajnos — nem oly gazdag irodalmat még is fokozottabb mértékben tudta kiaknázni. Dr. Kiss Gé^a. BÍRÓI GYAKORLAT. X Tanulmányok a büntetőjogi gyakorlat köréből. V. FEJEZET. A részesség. (Btk. 69-74. §§•)• (Folytatás*). 6. Közvetett tettesség, látszólagos felbujtás. — A felbujtás feltételezi, hogy a felbujtott tettesnek az elkövetett bűncselekmény mint szándékos beszámitható legyen. Ha a tettest az elkövetett bűncselekményre vonat­kozólag alanyi bűnösség egyáltalán nem, vagy csak gondatlanság terheli, a felbujtás csak látszólagos s tulajdonképi tettes a látszólagos felbujtó, a kit, minthogy a cselekményt nem saját személyében követte el, hanem azt mással, mint felhasznált eszközzel elkövettette, közvetett tettesnek neve­zünk. A közvetett tettességnek esetei tételes törvényünk szerint ezek: aj a midőn a cselekmény a közvetetlen tettesnek a btkv 76. és 77. §-ai értelmében be nem számitható; b) a midőn a közvetetlen tettes 12-ik élet­évét még meg nem haladta (83. §.) ; c) a 16-ik életévét be nem töltött tettes a cselekmény bűnösségének felismerésére szükséges belátással nem birt (84. §.); d) a midőn a közvetetlen tettes siketnéma, a ki a cselek­mény bűnösségének felismerésére szükséges belátással nem bir (88. §.); ej a midőn a közvetetlen tettes a cselekmény elkövetésekor a bűncselek­mény tényálladékához tartozó ténykörülményről tudomással nem birt (82.§.). Ebben az esetben közömbös, vajon a látszólagos felbujtó csak felhasználta a közvetetlen tettesnek tévedését, vagy tévedését megtévesztés utján maga idézte elő. Ellenben nem közvetett tettesség, hanem valóságos felbujtás forog fenn, ha a közvetetlen tettes csak a cselekmény súlyosabb beszá­mítását okozó ténykörülményről nem birt tudomással. Az ej alatti esetben a közvetetlen tettes esetleg gondatlanságért lehet felelős (82. §. 2. bek.). Az aj és e) alatti esetekben a kérdés nem vitás; az életkor vagy siket­* Előző közleményeket I. Jogállam 190?. évi 77., 121., 191., 25?., 519., 794. 447., 511., ój 1. és 1904- évi 51., 101., 1^7., 226., 288. és 575. 1. Jogállam III. évf. 7. t. 28

Next

/
Oldalképek
Tartalom