Jogállam, 1904 (3. évfolyam, 1-8. szám)

1904 / 2. szám - Csemegi Károly müvei

IRODALOM. II9 egy, a centiméter mást mondott. S egy osztrák sorozó-bizottság nem mondhatott mást. Csemegi tehát megszabadult a besorozástól, s ügyvédi irodát nyitott Aradon, a hol csakhamar híressé lett hatalmas védőbeszédeiről és classikus periratairól. Nagy tehetségén kivül a császári kormány is segítette, mert üldözte s egy oláh faluba, Butyinba kényszeritette vonulni, a hol örökös rendőri megfigyelés alatt állt. De megfigyelték őt a jó hazafiak is és mikor a magyar kormány megalakult, Horváth Boldizsár osztálytanácsosnak édesgette be a már nagy nevü fiatal fiskálist az igazságügyminiszteriumba, hol gyorsan emelkedett az államtitkárságig, s mint a háznak is tagja, mindjárt az első szónokok között foglalt helyet. Öröm volt öt hallgatni, szép folyékony előadása, judiciumának mélysége, logikájának gránit keménysége, ruganyos elméjének szétbontó és egybekapcsoló ereje csodálatos harmóniában érvényesült. Erre az időszakra esik legfőbb alkotása, a büntető-törvénykönyv; valóságos titáni csatákat viv a házban a jogi ismeretek rettentő arzenáljával, alkotásának minden kis részleteért. A ház disputáló jogászai nem állnak vele egy niveaun s ez még jobban kihívja gúnyját és tudósi gőgjét. így szerez ellenségeket olyan tulajdonokkal, a melyekkel csodálókat szokás szerezni. A tudománynak még nincs olyan ereje Magyarországon, hogy az ellenszenveket legyőzze. A vezérektől nem az igét várják a csoportok, hanem a kezelést. Egy nyájas meleg szó többet ér a hideg okos szónál. Maga a kormányzat is méltatni kívánta nagy müvét, mely egész Európa jogász-köreiben méltó feltűnést keltett s jelentékeny pénzajándékkal kínálta meg a vagyontalan államtitkárt, mire az sértődve utasitá el. — Vajon ki fizette meg azokat a vezéreket, - fakadt ki gúnyosan, — a kik az első törvényeket hozva, vérüket egy közös edénybe csurgatták? Hány forintot adhattak egy unczia ilyen vérért, mit gondoltok? A pénzről ezek után nem lehetvén szó, igy kapta a Szent István jeles rend középkeresztjét, majd a belső titkos tanácsosságot. Csemegi tényleg megvetette a pénzt, de ez nem volt a Donéme naivsága, bár szinte annak látszott, inkább volt lekicsinylése annak, a mit a vele hasonló származásúak elérhettek, vagyis a miben felülszárnyalhatták. Lassankint elvesztette érzékét az anyagiak iránt, nem tudta, mi mibe kerül, mi mit ér. A felesége, nagy műveltségű úrasszony, nem csak a nagy tulajdonait ösmerte férjének, de gondosságával a gyengéit is igyekezett paralizálni, egy-egy kis bankót tett reggelenkint a rnellényzsebébe, ebből fedezte az öreg ur a délutáni kapuczinerjét és egyéb apró kiadásait, de ha esetleg egy nagy bankót adott neki, akkor abból se hozott haza semmit, elvesztette vagy odaadta a kapuczinerből fennmaradt részt a konfortáblisnak. Elkeseredve képzelt mellőzesek miatt, 1879-ben odadobja államtitkári