Jogállam, 1903 (2. évfolyam, 1-10. szám)

1903 / Tartalommutató

58 ///. Magánjog és eljárás. Alperesek elleniratukban becsatoltak egy 1873. évi október 28-án kelt,, felperes által is sajátkezüleg aláirt eredeti kibékülési egyezményt, mely szerint felperessel a néhai L. J. után öt illethető örökségi jutalékra nézve olykép egyeztek ki, hogy a jelzett tjkvben irt ingatlanokból a becsatolt egyezményben egyenként megjelölt ingatlanokat neki örökrésze teljes kielégítéséül természetben osztályrészébe adták, s igy leiperes, ki a jelzett ingatlanokat birtokába is vette, s azokat több éven át bifta, sőt 1880. év körül azokat — telekkönyvön kivül bár — el is idegenítette, osztályt újólag nem kérhet, s illetve a nevén álló jutalékhoz többé joga nincs, miért is a kereset elutasítását kérték. Felperes nem tagadta az alperesek által becsatolt egyezmény valódiságát, de azt hozta fel, hogy jóllehet, mint a beszerzett esketési anyakönyvi kivonatból is kitűnik, 1873. év június 10-én férjhez ment, de miután csak az 1874. évi 23. t.-cz. intézkedése folytán vált a férjhez ment nő 2-i-ik életéve betöltése előtt nagykorúvá, az egyezmény létrejöttekor még kiskorú volt, s miután az osztályos egyezség gyámhatósági jóváhagyással ellátva nem lett, azt magára nézve kötelezőnek el nem ismeri. Tagadja, hogy az osztályrészébe jutott ingatlanokat birtokába vette volna, vagy azok közül valamit elidegenített volna. Hivatkozik végül arra, hogy a székely-keresztúri kir. járásbíróság által a néhai L. J. hagyatéki ügyében az 1760/882. polg. sz. alatt meghozott átadási végzés jogerőre emelkedvén, ő ennek alapján lett a peres ingatlannak közös, telekkönyvi tulajdonosaként bejegyezve s igy tulajdonjoga kétségtelen. A székelyudvarhelyi kir. törvényszék 6031/1901. sz. a. felperest keresetével elutasította a következő indokokból: A beszerzett hagyatéki iratok tanúsítása szerint alperesek jegelődé,, néhai L. D., már az 1882 deczember 12-én megtartott hagyatéki tárgyaláson felperesnek öröklési igényét épen a jelen perben felhozott, létrejött és teljesedésbe ment egyezség folytán nem ismerte el, s ezen hagyatéki tárgyaláson maga felperes kifejezetten beismerte, hogy az ] 873. évben neki osztályrészébe adott ingatlanokat birtokába is vette, de a létrejött egyezséget épen ugy, mint a jelen perben, az annak létrejötte alkalmával való kiskorúsága folytán nem tekintette érvényesnek s mégis ezen ellentétes örökösödési nyilatkozatok daczára, a hagyaték a székely-keresztúri kir. járásbíróság által a perre utasítás mellőzésével átruháztatott, mely átruházó végzés csak azon okból lett jogerőssé, mert az az ellen beadott felfolyamodást a kir. Ítélőtábla elkésés okából utasította el. Ebből láthatólag, felperesnek a jogerős átruházási végzés alapján szerzett tulajdonjoga nem nyugszik oly biztos alapon, melyre minden esetben sikerrel hivatkozhatnék és pedig jelen esetben annál kevésbbé, mert R. L., L. J. és N. M. alperesi tanuk eskü alatti vallomásaival felperes tagadásával szemben bizonyítva lett az is, hogy felperes az egyezség folytán osztályrészébe kiadott ingatlanok közül