Jogállam, 1903 (2. évfolyam, 1-10. szám)

1903 / 3. szám - Közjogunk és nemzeti törekvésünk [könyvismertetés]

208 IRODALOM. personal-unio tételének a bizonyítása is, szinte pazarló közjogi tudással történik. Elég ha csak a könyv föltételeit érintjük meg ennek kimutatása végett. Beksics fejtegetésének alapja a nemzet és korona teljes közjogi egysége, a miből következik, hogy közjogunkban sem u. n. fenntartott fölségjogok (iura reservata) nincsenek, sem jogvesztés, sem elévülés nem lehet. A kettős egység megköveteli a magyar állam egységét is. a fcederalismusra tehát a magyar alkotmány és jogrendszer semmiképen sem alkalmas. A magyar alkotmány a korona és nemzet közjogi egysége következtében teljesen zárt egész; ilyen volt 1867 előtt s ilyen azután is. Deák megmaradt a jogegység alapján. Ennek kimutatása Beksics müvének egész derekát kitölti. Itt számol azokkal az ellenvetésekkel is, a melyek szerint Deák régi közjogunkat csorbította volna. És itt merülnek föl a közös intézmények, nevezetesen a közös hadügy és külügy, a melyeket a szerző a nemzeti souverainitás szempontjából igen széles történeti alapokon tárgyal. Legelőbb is megismerteti Deák amaz alapvető müvét, a melylyel 1865-ben Lustkandl-lel szemközt kimutatta, hogy a nemzeti jogokból Ausztria részére soha semmiféle lemondás nem történt. Különös figyelemmel mutatja be Deák Ferencz akkori álláspontját a hadügyek, nevezetesen az 1715 : VIII. t.-cz. és a külügyek tekintetében. E végből Deáknak 1861. évi második fölirati javaslatát is megismerteti s az ellenkező nézet föltüntetése végett Szederkényi Nándornak 1896-ban a magyar hadi intézmények történeti és közjogi fejlődéséről megjelent könyvének tartalmát is szembeállítja Deák fölfogásával. Az adatokból megállapítja azután, hogy az 1715 : VIII. t.-cz. által önálló nemzeti hadsereg nem jött létre. A rendek ugyan épen ilyen hadsereget akartak létesíteni, de azt nem érhették el, jóllehet erre azután is törekedtek s időnkint a magyar ezredek nemzeti jellegének elismertetése által egyes, bár mulő vivmányokra szert is tettek. A végső megállapítás az, hogy az 1715 : VIII. t.-cz. ónálló nemzeti hadsereget nem létesített. Deák Ferencz 1868 augusztus 3-án tartott híres beszéde is ebben concludált s a beszédnek erre vonatkozó része a könyvben szintén előfordul. Ellenben egészen kétségtelen az is. hogy a hadügyek és külügyek körüli nemzeti jogok teljes érvényesítése 1867-ben is csak czélszerüségi szempontból s nem közjogi okból maradt el, a mire nézve a könyvben Deák beszédén kivül igen becses anyag van fölhozva, nevezetesen gr. Andrássy Gyula, Perczel Mór és mások beszédei. «Az elv maga, t. i. a nemzet joga az önálló hadsereghez — igy szól Beksics — nem vitás s ekkép egy hosszú és áldatlan vitát ki lehetne küszöbölni köz- és pártéletünkből». Erre a könyvben annak kifejtése következik, hogy a közös hadsereg és közös külügyek alakulása tisztán és kizárólag a nemzet és korona közt való jogmegosztás dolga, a mibe másnak, nevezetesen Ausztriának beleszólása nincsen. A jogátruházások és joglekötések a magyar közjogban az állami souverainitás körén belül mennek végbe. A történetből sok pél-