Jogállam, 1903 (2. évfolyam, 1-10. szám)

1903 / 3. szám - Kuncz Ignácz

MAGYAR JOGÁSZEGYLET. adása elején kifejezetten kizárta. Helyesen is tette: a mióta a magánjog elvált a büntetőjogtól, azóta állandó és következetes az előbbinek haladása abban az irányban, hogy az emberi cselekményeket és azok jogkövetkezményeit mind függetlenebbül a belső motivumoktól fogja fel és szabja meg. A kötelmek jogában felülkerekedik a «nyilatkozati elv»: ha a nyilatkozat értelme kétségtelen, nem kutatjuk a motívumot; s még a kártérítés jogában is — mely a jogellenes magatartásból a jogsértőre háruló hátrányokat, tehát valami a büntetéshez sokban hasonlót szab ki — egyre csökkennek azok az elemek, a melyek a belső vétkességen mérik a kártérítés kötelességének létét és fokát, s egyre erősbödik az az irány, a mely a causalitást, az események okbeli kapcsolatát veszi egyetlen kötelezettségalapító okul. A szabad akarat problémájának tehát a magánjogban ma is már alig van s hovatovább egyáltalán nem lesz tere, mert a jogi hatást az emberi cselekmény — akár szó, akár tett — idézi elő, s mindegy a magánjog előtt, vajon ez a cselekmény szabad akaratból vagy a motívumok kényszere alatt született-e meg. A mi nem mindegy, az az: hogy a magánjog a cselekmények jogi hatásának megállapításánál kénytelen ezt a jogi hatást megtagadni azoktól a kijelentésektől, melyek csak látszólag cselekmények, azaz a nyilatkozó személy akaratkijelentései, valóban azonban nem azok, hanem más ember akaratának a kifejezései (kényszer); valamint kénytelen módot adni arra is, hogy a kijelentő fél revokálhassa azt a kijelentését, melyet tévedésből tett, mely tehát akaratának csak látszólagos kifejezése. A kényszer és tévedés problémája ekként nem a szabad akarat problémája, mert a kikényszeritett kijelentés nem akaratkijelentés, a téves kijelentés pedig az akarat szabadsága kérdésével semmi összefüggésben nincs. Az akaratszabadság problémáját idézi föl az előadó — szükség nélkül — akkor is, a mikor az akarat szabadsága nevében követel a törvényhozótól imperativ rendelkezéseket a szerződések jogában ott, a hol a szerződő felek egyike a másikkal szemben annyira függő helyzetben van, hogy ily rendelkezések hiján előáll a veszedelem, hogy a másik fél a maga gazdasági superioritását igazságtalanul kihasználja (munkások és munkaadók; biztosítási szerződés; vasúti fuvarozás: kartellek stb.). Ehhez sincs köze a szabad akaratnak. Ha elszakadt a czipőm, ha a tél beálltával nincs télikabátom, ha az éhség vendéglőbe hajt, ha idegen helyre este megérkezvén, szállodában hálok stb., ugyanolyan kényszerítő motívumok hatása alatt kötöm meg a vonatkozó ügyleteket, mint a munkás, a biztosított, a feladó, a fogyasztó; mégsem jut eszünkbe követelni a magánjogtól, hogy adjon módot az ily ügyletek megtámadására. A\ emberi akarat nem szabad, mert annak elhatározása a motívumok küzdelmének az eredménye: minden akaratnyilvánítás kényszer hatása alatt jön létre, mert nem határozhatom el magam addig, a mig a motívumok arra nem kényszerítenek. E motívumok egy részét — és pedig jelentékeny részét — embertársaink teremtik a számunkra, a mikor áruikat kínálják, szükségleteink kielégítéséről ellen-