Jogállam, 1902 (1. évfolyam, 1-10. szám)

1902 / 7. szám - Közérdekű pályázatok

tj^8 MAGYAR JOGÁSZEGYLET. Kováis classikus egyszerűséggel állította elénk előadásában azt a veszedelmet, melyet a magyar közjog védelme alatt a felekezetek és nemzetiségek ránk zúdíthatnak, ha a vizsgáztatás jogával megadjuk nekik az impulsust jogi főiskolák létesítésére : a tervezet rendszere nem engedélyező, hanem normatív rendszer; a mely testület vagy egyén az abban előirt kellékeket kimutatja, attól a jogi főiskola tartásának joga el nem vonható ; közjogunk szelleme nem is tűrné meg a concessiós systemát, sőt még azt sem, hogy a nem történeti egyházaktól megvonjuk azt, a mi a történeti egyházakat már de faclo el rfe jure megilleti ; s nem ismerik a jogi oktatásnak az egész gondolkodásmódra, az egész világnézletre gyakorolt hatását, a kik azt állítják, hogy jogot nem lehet katholikus, vagy protestáns, magyar vagy német, avagy román szellemben tanítani. Nekünk a mind jobban erősbödő socialis, nemzetiségi, felekezeti széthúzó tendentiák ellensúlyozása végett feltétlen szükségünk van oly generáczióra, mely lelkébe szitta az egyetemes magyar haza lángoló szeretetét ; s e czélból feltétlen szükségünk van a jogtudománynak az egyetemes nemzeti ideáltól áthatott, a magyarság egységét hirdető oktatására. Az állami kezekbe letett jogoktatás az egyedüli, mely reményt nyújt arra, hogy helyes vezetés mellett e czélt megközelítjük. S furcsa, hogy államosítunk mindent, népiskolát és vasutat, biztosítást és állatorvost, törvénykezést, közigazgatást, iparvédelmet: de a jogi oktatás államosításától irtózunk, nemcsak, hanem kiengedi az állam a kezéből a már kivívott hatalmat és úrrá teszi maga fölött a felekezeteket, és — a mi ezzel Magyarországon háromnegyedrészben ugyanazonos — a nemzetiségeket. Hogy miképen cselekszi ezt a tervezet: azt Koi'áls Gyula megdönthetetlenül kimutatta. Csorba Ferenc- nagy tudással fejtegette ezzel szemben, hogy a nemzetiségi jogakadémiák ilyféle tendencziákkal meg nem nyílhatnának, mert azok alapítását a tervezet királyi engedélytől teszi függővé, mely diseretionarius módon megtagadható. De ismét igazat kell adnunk Kováis amaz aggályának, hogy a «Staatsraison» ilynemű kezelése egyrészt közjogunk szellemével meg nem férő, másrészt pedig hatásában problematikus, mert könnyen megkerülhető. Ugvanez aggályokat tartalmazza, részletesebben kifejtve, a budapesti egyetem jogi karának véleményes jelent:se, mely időközben külön füzetben is megjelent. A vélemény különösen hangsúlyozza, hogy helytelen a doktorátus minősítő erejének tervezett elejtése és a doktorátusnak specziáldoktorátusok alakjában a «tudomán\» számára való reserválása. A «tudomány» érdekeit ma már úgyis egy külön vizsga, a magántanári képesítés (habilitatio) szolgálja. Elfogadjuk a különösen Márkus De^sö által hangoztatott álláspontot a magyar culturális élet decentralisátiójának szükségességéről ; de nem hallgathatjuk el azt a vita során szintén felhangzott felhívást, hogy «que messieurs les assassins convnencenl*: nem helyes kezdés az, hogy fiainkat küldjük a sötétbe, a kik maguk is világosságot keresni igyekszenek ide hozzánk ; a sötétbe a már kipróbált fényű fáklyák valók, s nem az a nyersanyag, a mely még feldolgozásra vár. A mi pedig a fővárosi élet kísértéseit illeti: ki látta