Jogállam, 1902 (1. évfolyam, 1-10. szám)

1902 / 7. szám - Közérdekű pályázatok

MAGYAR JOGÁSZEGYLET. $59 már, hogy a katonát, mikor kiképezzük, féltve óvjuk minden szellőtől, s világért se engedjük, hogy puskaport szagoljon, nehogy — megijedjen ? Lehet-e a közéletnek, a társadalmi küzdelmeknek jó katonája az, a ki nem ismeri a bünt, a nyomort, az emberi önzést, a tettetés, az erőszak, a gonoszság összes fegyvereit ? Ez a megfeszített küzdelem a létért, ez a lélekzethez nem jutó hajsza az arany borjú után, ez a vakitó és fülsiketítő forgataga az ellentétes érdekeknek és szenvedélyeknek, olyan fegyvergyakorlat az ifjú harczos számára, mely jobban műveli a jogászembert, mint bármely vidéki jogakademiának bármily mintaszerűen vezetett practikuma, sőt jobban, mint a mélyen az éjszakába belenyúló kártyázások, házibálok és piknikek, a melyek a mi vidéki életünknek oly fontos mozzanatai. És ezért van az, hogy igen jó jogászok kerültek már ki azok soraiból, a kik egyetemi éveik alatt dijnokoskodtak és ügyvédbojtároskodtak, jobbak, mint sokan, a kik ma Halléban és Berlinben végigjegyzik és végigcolloquálják az egész tanrendet. Hiszen, a tőiskolai ismeretek megszerzésére képessé, alkalmassá tenni a tanulót: ez a középiskola feladata; de ha a főiskolában is tovább tartjuk őt a drill-ben, mesterségesen leszoktatjuk az önálló gondolkodásról, passiv szerepre kárhoztatjuk azzal, hogy elébe szabjuk a napi pensumot, sőt, ugy lehet, kikarikázzuk szépen a kézikönyvet— hogy ez «kell», amaz meg «kimarad» —: ugyan mit kezd az állam, mit kezdenek a pörös felek azzal a pipogya fráterrel, a ki aztán az ilyen iskolából kikerül ? Panaszkodnak, hogy a mai jogászság, a mikor praxisba lép, meg sem tud mozdulni. Mondjuk, hogy ez így van. De a mai jogászság, hozzászoktatva az egyetemi tanulmányok ideje alatt ahhoz, hogy maga segítsen magán, a hogy tud, és nyakán a megélhetés gondjával, bámulatos gyorsan tanulja meg a tagadások és eskükinálások rejtelmeit ; sőt megtanulja — horribile dictu — idővel a jogot is, ha máskép nem, ügyvéd korában, az őt marasztaló és kereseteit elutasitó felsőbirósági ítéletekből; mig ellenben van jogászember, a ki mind a négy éven át minden előadáson jelen volt az egyetemen, vizsgáit kitűnő eredménynyel tette le és sok mindent összeolvasott, és még sem volt képes a praxisban megtanulni, hogy tagadni kell minden előtt. Szóval: azoknak, kik a practikus kiképzés szükségességét hangoztatják, azoknak kellene legjobban félteni fiainkat az agyontanultatástól. S még egyet. A műegyetemen a drill-rendszer fényesen bevált. Jeles technikusokat teremtett a jelenléti kényszer és a kötelező colloquálás. Csakhogy a mi tudományunk társadalmi tudomány. A technikus a maga iskolájában készen kapja azt, a mit neki tudnia kell: a technikai igazságok jórészt megdönthetetlenek. Az iskolából ki került technikusnak csak ki kell egészitenie a maga tudását azzal a kevéssel, a mit egy emberöltő alatt halad az emberiség. Nem ugy a jogász. Ha a jogásznak szentirásként verjük a fejébe az osztrák polgári törvénykönyvet, abból sohasem lesz jó jurista, a mint egyszer a magyar polgári törvénykönyv életbe lép; a jogásznak nem szabad a legismusban elmerülnie, mert nincs rövidlátóbb, egyoldalubb, igazságtalanabb ember a puszta legistánál. Már pedig ide jutunk az egész tananyagot felölelő tanítás, a látogatási kényszer és a coüo-