Jogállam, 1902 (1. évfolyam, 1-10. szám)

1902 / 2. szám - A pénzbüntetés reformja a büntető-novellában

TÖRVÉN YELŐKÉSZITÉS. ható, osztható és egyéníthető a tettesre. Egy napszámosra ne 5 — iofrtot, hanem 2—3-at szabjunk ki egy csekély kihágásért egy vétségért, mig egy dúsgazdag fösvényre, kit az utálatos pénzcsinálás vitt bűnbe (uzsora), ne egy-két száz, de egy-két ezer forintjával mérjük ki a büntetést. Készséggel elismerem, hogy bíróságaink ezideig sem hagyták teljesen figyelmen kívül a vádlottak vagyoni helyzetét, de a\ eddiginél mindenesetre fokozottabb mértekben kellene a\t figyelembe venniök s így az emiitett figyelmeztetés semmi esetre sem lenne felesleges. Kivált becsületsértési perekben egész sablonossá lett az 5 —10 frt pénzbüntetés kiszabása, a mi pedig, eltekintve épen a becsületsértések súlyának óriási változatosságától, már csak a vádlottak vagyoni helyzetének különbségei miatt sem lehet igazságos és czélszerü. Azt lehetne ez ellen felhozni, hogy a vádlott vagyoni helyzetének kutatása nagy terhet róna a biróra s e mellett a vagyonosság és a szegénység fokozatainak megítélésére objectiv mérték alig állítható fel. Úgyde nem is szükséges e tekintetben a terhelt vagyoni helyzetének hajszál-pontos kikutatása. Az sem szükséges, hogy a vagyonosság tekintetében részletes skálát állapítson meg a bíró. A terhelt állása, foglalkozása, keresetmódja, esetleg a beszerzett községi bizonyítvány eléggé tájékoztatják a birót s bizonyára meg fogja tudni különböztetni a gazdagot a szegénytől s a kö^épvagyonut mindkettőtől. Az emiitett figyelmeztetés tehát legalább annyit eredményezhet, hogy a biró tartózkodni fog a sablonos kiméréstől s igyekezni fog jobban egyéníteni a pénzbüntetést. IV. A kiszabott pénzbüntetés behajlásának, illetőleg az azt helyettesítő szabadságvesztés végrehajtásának móetja az, a mire nézve a Btk. a leggyökeresebb reformra szorul. A Btk. szerint a pénzbüntetés, ha a tettes önként nem fizeti le, végrehajtás utján hajtandó be. Behajthatatlanság esetében pedig a pénzbüntetés szabadságvesztés büntetésre változtatandó át. E rendszer a gyakorlatban a legferdébb következményekre vezetett. Bíróságaink nem nagyon lelkiismeretesek az átváltoztatásnál ; mondhatni általános kulcs szegényre, gazdagra egyiránt : öt forint = egy nap. Az ügyészségek és járásbíróságok pedig a végrehajtási eljárás kellemetlenségeitől szabadulni óhajtván, rendszerint nem nagyon szorgalmazzák a végrehajtást, hanem egyszerűen megkérdik az elitéltet, fizet-e vagy leüli a váltságul megállapított szabadságbüntetést: Az elitélt szegény ember — már pedig az elitéltek legnagyobb része az — ha azt kérdik tőle, fizet-e öt forintot, vagy «ül» egy napot, minden okossági és gazdasági szabály szerint azt fogja válaszolni, hogy inkább ül. hiszen ez reá tiszta nyereség. Egy nap alatt ő nem keresne öt frtot s igy megtakarít legalább y-4 frtot. Bíróságaink és a végrehajtó hatóságok e közös mulasztása, illetőleg könnyelműsége eredményezi, hogy évente 30—40—50 e\er ember «üfo fogházban a pénzbüntetés helyett, vagyis a pénzbüntetés a gyakorlatban ki van forgatva lényegéből. A Btk. nem akar fogházzal sújtani egyes kisebb, vagy nem aljas indító okból elkövetett vétséget