Iparjogi szemle, 1931 (25. évfolyam, 1-12. szám)

1931 / 2. szám - A védjegynek egy ország területére korlátolt részleges átruházása. A választott bíróság elvi jelentőségű döntése

IPARJOGI SZEMLE YVU évfolyam /v/v,> Jahrgang HAVI FOLYÓIRAT MONATSSCHRIPT GEWERBERECHTLICHE RUNDSCHAU AZ IPARJOGVÉDELMI EGYESÜLET HIVATALOS KÖZLÖNYE 1931 reÍT 2. SZÁM Janrlichsr Bazugsprals SZERKESZTIK : SCHRIFTLEITUNQ: DR BÁNYÁSZ JENŐ és DR FAZEKAS OSZKÁR Kiadja: az Iparjogvédelmi Egyesület — Herausgegeben von: Vérein für Gewerblichen Rechtschutz, Budapest V., Alkotmány ucca 8. A védjegynek egy ország területére korlátolt részleges átruházása A választott bíróság elvi jelentőségű döntés* A védjegy és vállalat jogviszonyának a kérdésében a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara választott bíróságának 26.313'1930. sz. elvi jelentőségű ítéletét közöljük. A peres felek egyező előadása folytán nem vitás az, hogy K. H. és R. briixi lakosok, akiknek a háború előtt már évtizedekkel sebészorvosi kötszer- és gumiárugyáruk volt Brüx csehországi városban, még a háború kitörése előtt Budapesten hasonló vállalatot alapítottak, vállalatuk úgy Brüxben, mint Budapesten B. és T. cég alatt volt hejegyezve. A nevezettek 1914 június hó 30-án a keresethez A) alatt csatolt, valóságára nézve az alperesek által nem kifogásolt alapítási tervezetet és aláírási felhívást bocsátottak ki, amelynek tartalma szerint K. H. és R„ mint a Brüxben és Budapesten bejegyzett R. ós T. rég tulajdonosai részvénytársaságot alapítanak Budapest székhellyel és a következő cégszöveggel: „Rico Magyar Kötszerművek Rt., azelőtt R. és T." A részvénytársaság célja sebészorvosi kötszerek és gumiáruk engedélyezett gyára. R. és T. budapesti gyártelepének és üzemének 1914 január 1-i értékkel leendő megszerzése és ezen üzemnek folytatása, sebészorvosi kötszerek és gumiáruk gyártása, azokkal való kereskedés és a szakbavágó vállalatokban való részesedés. A vállalat tartama bizonytalan és az nem szoríttatik meghatározott időre. Átruházzák a tulajdonukat képező ingatlant az összes épületekkel, gépekkel, munkaeszközökkel és berendezési tárgyakkal, továbbá azzal a jogosítvánnyal együtt, hogy R. ée T. céget, mint toldatot, a következő céggel használhatja: ezelőtt R. és T., valamint a már bejegyzett védjegyekkel. A budapesti Rico Magyar Kötszerművek Rt. megalakulása után ez a részvénytársaság látta el Magyarország területén a belföldi forgalmat olyan Rico név alatt forgalomba hozott árukkal, amelyeket, részben Brüxben, részben pedig a budapesti telepen állítottak elő; a Rico-áruknak ezt a forgalmát a budapesti részvénytársaság útján bonyolították le akkor is, ha a vevők Brüxbe fordultak. Beismerték az alperesek, hogy Rico árunévvel forgalomba hozott árut Budapesten is gyártottak, még pedig a részvénytársaság alapítása idején, Rico vattát, a részvénytársaság működése idején felállított 4 szövőszékkel pedig Rico szegett pólyát is gyártottak. Alperesek védekezése szerint a részvénytársaság alapítóinak nem imputálható az a szándók, hogy anyavállalatuk védjegyeiről lemondani kívántak volna. Legmesszebbmenőén arról lehetne szó, hogy a budapesti vállalatot részvénytársasági formájában is feljogosítani kívánták — mit azonban szintén tagadnak — a briixi anyacég védjegyeinek használatára. (Licencia.) A licencia tartalma pedig szerintük csak az, hogy a licenciát elnyert fél védjegyhasználata védjegybitorlásnak nem minősíthető. A védjegynek, mint vállalati ismertető jelnek fogalma, kizárja azt, hogy két vállalat ismertetőjele legyen. Versenytilalmi korlátozást alperesre nézve nem tartalmaz. Tagadják az alperesek, hogy felperes a „Rico" védjegyet használta volna; még a részvénytársaság működése idején visszamaradt címkéket is inakulaturaszerűen használta el, a „Rico" szó jelentőségét is háttérbe kívánta szorítani, amikor a részvénytársaság cégszövegét 1930-ik évben megváltoztatta. Felperes tehát a használat tényére sem hivatkozhatik. A Rico név kétszeres használata által előállhatö öüsaetévesztés a szerződéses helyzetnek következménye. Egyedül abból a tényből tehát, hogy a Rico név használatának a szerződésből folyó kettőssége összetévesztésekre vezet, az alperesek szerint egyik félnek sincsen joga a másik ellen igényeket támasztani. A fentebbiekben ismertetett pervita eldöntésénél a választóit bíróság a következő megfontolásokból indult ki: Az 1890. évi II. tc. 9. §-a akként rendelkezik, hogy a védjegy ahhoz a vállalathoz tartozik, amelynek védelmére szolgál; ugyanazzal megszűnik és birtokváltozás esetében az új birtokosra átszáll. — A vállalat új tulajdonosa abban az esetben, ha a vállalatot nem jogelődének változatlan cége alatt folytatja, köteles a vállalatához tartozó védjegyet saját nevére átíratni. Amíg ez az átírás meg nem történt, az új tulajdonos a védjegyek oltalmáról szóló törvényben biztosított jogait nem érvényesítheti. (1913. évi XII. tc. 4. §.) E rendelkezések, valamint a hasonló európai törvények jogi szemlélete szerint a védjegynek az a rendeltetése, hogy egy meghatározott vállalat áruját más vállalat árujától megkülönböztesse, a vevő előtt pedig az áru eredetét tüntesse fel. A védjegy az áru eredetének jele, amely az árunak egy meghatározott vállalatból való eredetére utal és ennek a vállalatnak individualizálását szolgálja éppen úgy, miként a név és a cég. A védjegy e felfogás szerint nem az árunak, hanem a vállalatnak lévén tartozéka, a védjegy a vállalathoz van kötve és a védjegyhez való jog csak a vállalattal együtt ruházható át. Ez a 6zabály van hivatva egyúttal annak megakadályozására, hogy a közönség az áru származására nézve tévedésbe ejtessék. A védjegynek az üzletnélküli üres átruházása ennélfogva jogilag hatálytalan. Ha pedig a védjegybirtokos védjegyének használatára valakinek üzletátruházás nélkül engedélyt (licencia) ad, úgy ezzel nem száll az engedélyesre a védjegyjog, hanem a védjegytulajdonos és az engedélyes közötti viszonyban hatályos olyan kötelmi jogviszony, amelynek tartalma rendszerint csupán a védjegytulajdonos l<mondása arról, hogy véd jegy jogúnak kizárólagosságát az engedélyessel szemben érvényesíthesse. Az ilyen obligatórius hatályú használati engedélynek a fenti törvényi rendelkezések mellett már általánosan elismert érvényessége, úgy a kereskedelem, mint az ipar modern fejlődésének komoly szükséglete mindenütt felkeltette azonban azt a törekvést, hogy a védjegyjogi szabályozás fenti alapelvei az újabb korigónyeknek megfelelő tartalommal egészíttessenek ki. A védjegy természete az üzlet és a védjegy szigorú egységének fentebb ismertetett felfogását semmivel sem indokolja. Hiszen a védjegyek nagy része — amint arra méltán hivatkoznak — már nem felel meg többé annak a régi meghatározásnak, hogy a védjegy egy meghatározott vállalatra utal. A védjegyek ma már árucikkeket jelölnek meg, főkép azok jóságának garanciái és csak annyiban van értékük, amennyiben ez a jóhírnevük fenn is tartatik. Annak az ellenvetésnek sincsen súlya, hogy a védjegy puszta átruházásnak elismerése a vevőközönség megtévesztésére nyitna szabad utat; mert ilyen megtévesztés veszélye az üzlet tényleges egyidejű átruházása esetén sem kisebb akkor, amidőn a jogutód idevonatkozó tilalom hiányában a válfaját összes viszonyait alapjaiban azonnal megváltoztath -.tja. És a közönség megtévesztése bekövetkezik a védjegy átruházása nélkül is mindenkor, amikor a védjegybirtokos a védjegy jogtalan használata ellen a fellépést — amire nem kényszeríthető — elmulasztja, a védjegybitorlást tűri. Az üres védjegyátruházás tilalmának könnyű megkerülhetése, a forgalmi élet igénye és a védjegyes vállalatok megszűnése esetén veszendőbe menő védjegyértékek megmentésének jelentős gazdasági érdéke vezette hazai védjegyforgal-