Iparjogi szemle, 1930 (24. évfolyam, 1-12. szám)

1930 / 11. szám - Abbanhagyási igény és exculpatio

IPAKJOGI SZEMLE való hivatkozással a további gyártás azonnali beszüntetését követeli, továbbá alperesnek a per során előterjesztett védekezése (amely ellentmond annak a feltevésnek, hogy alperes nem akarta a felperest támadni és nem akarta felperes eddigi magatartását kifogásolni) — indokolttá teszi a megállapítási per folyamatbatételét. (Bp. Tsz. 13. P. 59.182—1929.) A szabadverseny elve a versenyjogban Az áremelések, amelyek a versenyvállalat üzleti szabad ténykedéseiből folynak, az üzlet szabad kalkulációjának eredményei: a versenytörvény szempontjából kil'ogás alá nem vonható. (J. 29.435—1926.) Hasonló értelmű a Kúriának IV. 2576—1929. számú határozata, amely szerint valamely árunak másnál olcsóbban, akár a beszerzési áron is árusítása magában véve nem ütközik a kereskedői tisztességbe még' akkor sem, ha ezzé) az illető a saját árui kelendőségét fokozni kívánja és így az olcsó árusítás versenyzést is céloz, hacsak nem történik a versenyzés oly körülmények között, melyek annak megállapítására szolgálhatnának alapul, hogy az illető versenytárs az olcsóbb árusítással főleg- szándékosan a versenytársa károsítását célozza. Az irányadó tényállásból okszerűen következik, hogy az alperes szándéka nélkül jutván abba a helyzetbe, hogy felperesi eredetű árut árusítson: szó sem lehet arról, hogy az alperes ez árukat a felperessel való versenyzés céljára, a felperes egyenes megkárosítása és vállalkozása aláaknázása végett szerezte volna meg. (IV. 2576—1929.) A Jury nézete szerint az áru kiszolgáltatásának megtagadása csak abban az esetben tehető kifogás tárgyává, ha a bírói eljárás során beigazolást nyer, hogy az árumegvonás általános és a versenytársnak a versenytérről való kiszorítását eredményezi; (J. 51.519—1928., ,1. 30.634 -1929.) úgyszintén: «az egyes verseny vállalatoknak nyújtandó kedvezések szempontjából sem vonható felelősségre a versenytárs azért a cselekményért, hogy az egyes vállalatoktól (kartelen kívüli vállalattól) vásárló cégekkel szemben az egységárakat felemeli, illetve bizonyos kedvezményeket megvon-. (,T. 40.338—1929.) Azonban: a versenytársak elől a szabadversenyt elzárni nem szabad és így az iparág túlzsúfoltsága, fizetőképességének veszélyeztetése még nem teheti indokolttá az iparból való teljes kizárás alkalmazását. (J. 51.519—1928.) Ezek a szempontok a márkás áruknál feltétlenül nem érvényesíthetők, mivel «a márkás áruk kizárólag a márkacikk tulajdonosának magántulajdonát képezik, azok felett tehát a márkacikk tulajdonosa szabadon rendelkezhet és szerződéses, avagy szóbeli kikötések esetében rendelkezéseit a viszonteladók követni tartoznak* (J. 30.634—1929.) és amennyiben <harmadik személlyel szemben hézagmentes, zárt jogrendszert tart fenn, amely önmagában alkalmas minden viszonteladóvevő lekötéséi e>, vagyis ellenőrző ügyvitelét oly rendszeresen kiépíti, hogy az áru csak oly kezeken keresztül juthat a fogyasztó kezébe, amely kezek a gyáros, védjegytulajdonos'által előírt árak betartására magukat kötelezték, az ár tekintetében tett előírásait (a iix árakat) is betartani kötelesek. (Vb. 38.820 -1929.) A Juryk általános érdekű döntései közül a szabadverseny elvével kapcsolatban kiemeljük még a következő elvi jelentőségű döntéseket: Az alkalmazottcsábítás tényének megállapításához a Juryk megkívánják, hogy a kezdeményezés a versenytársnál induljon ki s kedvezőbb ajánlatban nyilvánuljon. Közszükségleti cikkekben monopóliumot élvező vállalatok nem tagadhatják meg az áru kiszolgáltatását. A monopólium tárgyául szolgáló közszükségleti cikk elosztását eszközlő szerv a Jury megítélése szerint nem hivatkozhaük arra, hogy a saját áruját annak adhatja, akinek akarja, mert ez az elv monopóliumszerű közszükségleti cikkre a Jury nézete szerint nem vonatkozhatik. (.T. 17.551—1930.) Bármely gyár vagy gyárképviselet, amennyiben nem monopolizált árut kínál, jogosult az áru kiszolgáltatásának megtagadásával és a hitelkeret megvonásával saját versenyhatását fokozni. (P. VII. 3489/19—1930.) Amennyiben azonban valamely üzlet lebonyolítását törvényes felhatalmazás alapján valamely hatóság hivatott szabályozni, úgy az eddigi bírói gyakorlat szerint mindaddig, amíg a felperes által a tisztességtelen versenycselekmény megállapítására alapul felhozott tényállítások valóságát és helytállóságát, az e kérdésben dönteni jogosult kizárólagos hatáskörre] bíró bizottság meg nem állapította, annak a kérdésnek .elbírálásába, hogy forog-e fenn meg nem engedett versenycselekmény vagy sem, — nem bocsátkozhatik. (P. VII. 13.328/14— 1929., P. VII. 4039—1930.) A szabadverseny védelmében hozott döntéseket illetőleg a Jury utal arra, hogy az a versenytárs, aki nem élvez monopóliumot, aki tehát nem fojthatja el a versenyt, teljes joggal megkövetelheti vevőitől, hogy kizárólag tőle szerezzék bc szükségleteiket és annak megkerülése esetén a további árukiszolgáltatást üzleti érdekből megtagadhatja. (.1. 12.410—1930.) Versenyző-célzat A versenytárs magatartása A Tvt. 1. §-a alá eső cselekmény megállapításához, így szól a budapesti kir. Tábla ítélete, nem szükséges a kifejezett versenyző-célzat, hanem elegendő már az, hogy a sérelmezett magatartás a tisztességgel meg nem férő versenyző-hatás elérésére általában alkalmas legyen. A panaszolt körlevélben és levelekben foglalt súlyos büntetőjogi következésekkel való fenyegetés egymagában kimeríti a Tvt. 1. §-ába ütköző cselekmény ismérveit. Alperes jogos igényét meghaladó oly kötelezettsége fennállására kellett következtetni, ami őket a versenyszabadság- sérelmével még jogszerű eljárásban is alaptalanul korlátozhatta. (Bp. kir. Ítélőtábla, P. VII. 8741— 1929.) Ha és amennyiben a felperes terhére a jogsértő tény fenn is forogna, — aminek megállapítása egyébként a per keretén kívül esik <— törvényes rendelkezés hiányában ez sem szüntetné meg az alperes ellen támasztott jelen perben versenytársként érvényesített kereseti jogukat, sem pedig az irányadó anyagi jog nem ad alapot arra, hogy a kereseti igény megszűnése esetleg a másik fél hasonlóan jogsértő és akár az alperes irányában is elkövetettnek jelentkező ténye révén mintegy beszámítás eredményeként nyerjen megállapítást. (Kúria. P. IV. 396—1929.) Ha a keresettel fellépett fél terhére esetleg azonos sérelmes magatartás is bizonyul be, ez csak ellene indítható hasonló keresetre szolgálhat jogos alapul, de erre a körülményre a jogsértőnek talált magatartást tanúsító fél mentségül sikerrel nem hivatkozhatik, minthogy még a sérelmes eljárást kezdeményező féllel szemben sem szabad az üzleti versenyt azonosan sérelmes módon folytatni. (C. IV. 4858—1929.) Az, ha valamely üzlethelyiségben a volt üzlettársat keresve kíván egy üzletfél ügyletet kötni, az irányban való felvilágosítása nélkül beszélik rá az ügyletnek velük való létesítésére, hogy a keresett személy nemcsak időlegesen van távol, hanem az üzlettől megvált és azonos üzletkörű vállalatot is kezdett; az anyagi jog'nak megfelelően a magatartás megtévesztő voltánál fogva törvénybe ütköző tisztességtelen versenynek minősül. (C. IV. 3388—1929.) JoggyaKorlat A versenytilalom kikötése a kereskedőnek azt a kereskedelmi érdekét szolgálja, hogy üzletének boldogulását megvédje attól, aki vevőkörét és üzleti titkait ismerve, vevők elhódításával vagy üzleti titkai felhasználásával üzletének esetleg kárt okoz. A kereskedő üzleti érdekének ez a megvédése tehát megengedett dolog, a jóerkölcsbe nem ütközik, és mint ilyen, kötbérrel is biztosítható'. A kötbér ennélfogva a versenytilalom megszegése esetén bíróilag érvénvesíthető. (J. 2419—1928.. 26.113—1930.) A Jury a defenzív eljárást is bizonyos határok között megengedi, így a boykott, bár a védekezésnek a legszélsőségesebb fegyvere, indokolt lehet, ha a támadás a versenytársak gazdasági érdekeit érzékenyen károsítja és a támadás másként el nem hárítható. (J. 29.435—1926, 26.113—1930.) A jogos védelem szempontja ugyancsak kifejezésre jut a Jury alábbi döntésében, amelyben a Jury megállapítja, hogy nem jogellenes a sérelmet okozó cselekmény, ha szükséges volt avégett, hogy a tettes a sértettnek közvetlen jogellenes támadását magáról vagy másról elhárítsa (jogos védelem). (J. 29.435—1926, 26.113—1930.) A vevőcsábítás, illetve a tisztességtelen verseny esetét a Kúria fennforogni látta különösen az oly üzleti magatartásban, amikor a versenytárs üzletét eladja és rövidesen újólag hasonló üzletkörű vállalatot alapít és volt vevőinek (körlevelekkel, személyes látogatásokkal stb.) visszahódítására törekszik. A vevőkör ugyanis a bíróság felfogása szerint az üzleti vállalathoz tapad és annak sorsától (ellenkező kikötés híján) el nem választható. E felfogás szerint, bár a vevőkör eladása, vagy megvétele nem értelmezhető szószerint, rnégis