Iparjogi szemle, 1930 (24. évfolyam, 1-12. szám)

1930 / 4. szám - A védjegyes áruk és azok pótszerei

IPARJOGI SZEMLE 3 A 322. ez. E- H. tényalapja közelebbről az a megállapodás volt, hogy az álfeajpiazótí á szolgálati viszonynak az ó részéről történt felbontása esetén 30.000 márka kötbér terhével eltiltatott attól, hogy a szerződési viszony megszűntétől számított 3 éven belül bármilyen minőségben olyan cég szolgálatába lépjen, mely az alkalmazó cég által készített gyártmányok bármelyikének előállításává! foglalkozik. (Idézi Szende Péter Pál, A Kereskedelmi Törvény kézikönyve, Budapest, 1927, 104. 1.) A felsőbíróságok álláspontja az évek során nem változott, így a Budapesti .Ítélőtábla egy 1923. évi ítélete szerint: A munkaadó oly kikötése, mely az általa saját hibáján kívül elbocsátott alkalmazottat eltiltja szakképzettségének megfelelő és ekként megélhetését biztosító munka vállalásától, minthogy egyrészt állásától, másrészt más megfelelő állás elfoglalásának lehetőségétől fosztja meg. mint az alkalmazott boldogulását indokolatlanul megnehezítő, a jóerkölcsökbe ütközik és ezért érvénytelen. (Bp. T. 3408—1922, Kéler-StraubSóhwicker id. m. 311. 1.) A védjegyes áruK és azoK pótszerei A Kúria vétségneK minősíti a Kért áru helyett — figyelmeztetés nélKül — idegen áru Kiadását. A betegpénztáraK KözKórházaK Kereskedelmi jelleggel bírnaK-e? Az alpereseknek szinte megszokott védekezése, hogy a nagyközönség oly árukat kér, amelyek immár monopólium jellegével bírnak és a vevő nem is fektet súlyt arra, hogy neki a kért árut szolgáltassák ki, hanem megelégszik más rokontermészetű áru kiszolgáltatásával. A választott bíróság következetesen megállapítja, hogy bár az egyes védjegytulajdonosok az illető szakmában valóban fogalmat jelentenek (Franck. Unicum, Hunyadi Sidol, Törley, Aspirin, Purgo, Diana, Pálma stb., stb.) azonban ez az elterjedtség és megszokottság nyilván a védjegytulajdonosok által hosszú időn keresztül nagy költséggel folytatott üzleti tevékenység és fáradság eredménye és ezt az eredményt egy versenyvállalat a saját áruja kelendőségének fokozása végett a maga javára nem használhatja olyképpen, hogy az illető védjegyes áruk helyett a maga áruit csempéssze a közönséghez. Ez az üzleti eljárás annál kevésbé megengedett, mert egyfelől az a körülmény, hogy a kifejezetten egy bizonyos védjegyes árut kérő fél nem a megjelöli védjegyes árut kívánja vásárolni, hanem egy más árut. puszta feltevés, másfelől pedig akkor, amidőn a vevő ajkán kiejti a védjegyes áru nevét, hosszú, fáradságos és tetemes pénzáldozatot követelő kereskedelmi munka eredményét honorálja, amelyet az eladónak is feltétlenül respektálni kell. A bíróságok ítéleteik meghozatalánál abból az elgondolásból indulnak ki, hogy a védjegytulajdonos tevékenységének az eredményéből a versenytársak kizárólag az üzleti tisztesség keretein belül osztozhatnak, vagyis csak abban a mértékben, amely egy cikknek a bevezetéséből, vagy annak fokozott igénybevételére irányuló propagandamunkából (bizonyos árunemek iránti érdeklődés felkeltése által) a köz javára előállhat. Ez az elvi jelentőségű ítélet igen figyelemre méltó indokolása szerint az 1890 : II. tc. 1. §-a szerint: a védjegy a kereskedelmi forgalomra szánt készítményeknek és áruknak más hasonló készítményektől és áruktól való megkülönböztetésévé szolgált, — aki tehát védjegyet szerez, az oltalmat nyer arra nézve, hogy a védjegyes áruja más hasonló árutól megkülönböztessék. Amelyik kereskedő közreműködik abban, hogy a védjegyes áru más hasonló árutól meg ne különböztessék, az a védjegy törvényes oltalmának illnzóriussá tételére törekszik, ami tiltott versenyeszköz, mert a védjegy intézménye egyfelől az iparos és kereskedő tisztességes érdekeit szolgálja azzal, hogy a vállalatát megfelelőnek felismerő vevőközönség támogatását a maga részére biztosítja, másfelől a vevőközönség érdekeit mozdítja elő azzal, hogy gondoskodik a megbízhatónak felismert áru megkülönböztetéséről és arról, hogy az áru változatlan minőségét a védjegy garantálja. Amelyik kereskedő a kereskedői hivatás, a kereskedői érdek és a vevőközönség érdeke ellen büntetendő cselekmény elkövetése nélkül vét, az üzleti versenyt meg nem engedett versenyeszköz alkalmazásával folytat, amelynek abbahagyására az 1923. évi V. tc. 1. $-ának alkalmazásával kötelezni kell. E felfogáshoz legutóbb a Kúria is csatlakozott. A Kúriának B. .1. 97—1929/27. számú ítélete, amely a vádlottak ama védekezését, hogy a vúdbeli szeszes italt „Unicum" íi/.-.V Helyett, irhát ennek elnevezése ttlatt árus'itotfdJi, nem követlék el *ÍZ 1923. évi V. tc. 18. §-aibau meghatározott vétséget, — nem fogadta el. Az indokolás szerint: A Bpn. 33. -J-ának végbekezdése értelmében a kir. Kúriára nézve kötelezően irányadó másodbírósági ténymegállapítás szerint a vádlottak együttesen és közösen, abban a tudatban árusítottak a főmagánvádló javára védjegylajstromozott „Unicum" helyett egy ugyancsak keserűízü. másik szeszesitalt, hogy ez utóbbi, nem azonos a vendégei által kért „Unicum" likőrrel. Ebből a valónak vett tényből pedig a kir. Kúria azt a következtetést vonta le, hogy a vádlottak abból a célból, miképp az általuk forgalomba hozott likőrárú kelendőségéi fokozzák, oly elnevezést használtak, amelyről az általános kereskedelmi forgalomban a főmagánvádlónak hatósá: gilag elismert és lajstromozott likőrgyártmányát szokás felismerni. A vádlottaknak ez a cselekménye pedig a vádbéli vétség lényülladeküt teljesen kimeríti, még pedig annál is inkább, mivel a főmagánvádló árujának védjegyét éppen az „Unicum" szó képezi. A Kúriának B. J. 97—1929/27. számú ítéletével a kamarai választott bíróságoknak az alperesek részéről hangoztatott szigorú ítélete íme súlyosabb megítélésben részesült. A Kúria a kért védjegyes áru helyett, figyelmeztetés nélkül, idegen árunak kiadását — vétségnek minősítette. Bíróságaink tehát az árut kiszolgáltató kereskedőt, iparost, gyógyszerészt kötelezik arra, hogy a vevő által kért árut, receptet kiszolgáltassák, a vevő kérelmét, a vevő által átadott receptet szigorú pontossággal hajtsák végre, illetve amennyiben a kért áruval nem rendelkeznek, erre a vevőt kifejezetten és félreérthetetlenül figyelmeztessék. A kereskedő, iparos, gyógyszerész tehát nem lehet feljogosított arra, hogy a védjegyezett áru helyett, azoknak helytelen megnevezésével megfelelő pótszereket szolgáltasson ki. A beszerzendő védjegyes áru, recept feletti döntés a rendelőt, a vevőt, az orvost illeti. Az árut kiszolgáltató viszonteladót, gyógyszerészt a vevő akarata, a recept előírásai (az orvos utasításai) kötik, őt az árak, a vevő vélt akarata, közönye még nem jogosíthatják fel arra, hogy a kiszolgálásnál önkényesen járjon el. Az ily önkényes eljárás a védjegyes árukat előállító üzemek fennállását veszélyezteti, azok üzemi korlátozására vezet. A külföldi és újabban a magyar védjegyes árukat gyártó ipar az utóbbi években egyre gyakrabban tapasztalja, hogy egyes vállalatok (betegpénztári intézmények) a magyar ipar márkacikkeivel szemben egyre nagyobb mértékben a saját házi gyégyszerkészítő üzemeikben, laboratóriumaikban e gyógyszerkülönlegességek pótlására előállított készítményeket írnak elő és szolgáltatnak ki a vevőknek (betegpénztári tagoknak). E visszás jelenség folytán védjegyes árut gyártó iparunk szükségesnek találta, hogy a budapesti Kereskedelmi és Iparkamara kebelében működő Juryhez többirányú kérdéssel forduljon annak eldöntése céljából, hogy a fent érintett és mindinkább elharapódzó gyakorlat a tisztességtelen versenyről szóló törvény szempontjából milyen elbírálás alá esik. A Jury eddigi álláspontjával egyezően, megállapítja, hogy meg nem engedett, tisztességtelen versenyeszköznek tartja egyes versenyvállalatok (betegpénztárak, közkórházak és közintézmények) részéről követett azt az eljárást, hogy a forgalomban immár bevezetett, ismert és keresett, tehát gazdasági értéket képező márkakészítmények pótlására (adott esetekben az orvosi recept rendelkezései ellenére is) sajátkészítésű védjegyes árukat (gyógyszereket) szolgáltatnak ki, továbbá, hogy védjegyzett elnevezés alatt forgalomba hozott és a betegpénztárak. közkóMiázak. közintézmények részére szállított gyógyszerkülönlegességeket a védjegytulajdonos akarata ellenére nem eredeti csomagolásban, hanem megbontva és átcsomagolva szolgálják ki a betegeknek. Megállapítja végül a Jury, hogy mindazok a vállalatok, amelyek védjegyes, illetve azokkal rokontermészetű áruk forgalombahozatalával foglalkoznak, a védjegytulajdonos versenytársának tekintendők és így a versenytörvény rendelkezései alapján megvan a lehetőség arra, hogy a közintézmények (betegpénztálak, közkórházak) ávukiszolgáltatásai a tisztességtelen versenyről szóló törvény rendelkezései és az ezek alapján kifejlődött joggyakorlat általános érvényű szabályainak figyelembevételével mérlegeltessenek. A védjegyes áruk védelmét ugyanis a védjegy- és versenytörvény teljes erővel biztosítja és így a Jury megítélése szerint a törvény megkerülését jelentené, ha közintézmények arra való hivatkozással, hogy nem kereskedelmi jellegűek, gazdasági értékeket egyszerűen kisajátíthatnának. Á védjegyes áruk kistolgáltatása vagy azok pótanyagának elkészítése versenytárssá és így kereskedelmi jellegűvé, ver-