Iparjogi szemle, 1929 (23. évfolyam, 1-12. szám)
1929 / 12. szám
TPARJOOT SZEMLE 3 Az Iparjogvédelmi Egyesület vitaülése. Az Iparjog reihlini Egyesület 1929 november hü 19-én dr. Baumgarten Nándor elnök elnöklete alatt vitaülést tartott, amelyen dr. Meszlény Artúr „Az üzleti és üzemi titok jogi oltalma" címen előadást tartott. Az előadást lapunk vezető helyén közöljük. A vitában részt vettek dr. Pap Dezső, keresk. min., államtitkár és Btmauer Zsigmond, szab. ügyv. müegy. ni. tanár. A Nemzetközi Iparjogvédelmi Szövetség kongresszusának előkészítése. A magyarországi csoport Belatini Belát iny Artúr elnök elnöklete alatt tartott legutóbbi ülésén dr. Bányász Jenőnek, a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara titkárának előadása és indítványa alapján elhatározta, hogy a védjegyek függetlenségének kérdéséhen a következő javaslatot terjeszti a kongresszus elé: „Az Unió többi országainak polgárai, amennyiben védjegyeiket Magyarország területén lajstromoztatni óhajtják, igazolni tartoznak, hogy a saját hazájukban vállalatuk van". Kelemen András szabadalmi ügyvivő, a csoport titkára, az uniós elsőbbség kérdését ismertette. Ehez a ponthoz dr. Mayer Géza, a szabadalmi bíróság alelnöke határozati javaslatot terjesztett elő, melyet a csoport elfogadott. Fromnur Rudolf felsőházi tag a névvédjegyek helyzetét ismertette. Az egyes konkrét javaslatok tárgyalására még visszatérünk. Joggyakorlat Harmadik személyek, kik az ár betartására kötelezettséget nem vállaltak, de a márkacikkek egységes áráról és annak fentartásáról tudomással bírnak, kötelezhetök-e, hogy a tisztességes üzleti verseny követelményeinek megsértése nélkül az előírt árakon alul ne adjanak el? — A választott bírság jól tudja, hogy a kötelmi jog alapelvei szerint a szerződések csak azokat jogosítják és kötelezik, akik a szerződést megkötötték, ennek hatásai harmadik személyt általában nem érinthetnek. Ámde a kötelmi jognak ezt az alapelvét az újabb jogfejlődés több irányban áttörte: így abban az irányban is, hogy aki mást, egy harmadik személy ir nyában f< nnálló kötelességének megszegésére szándékosan rábír, \~agy mástól tudva oly szolgáitatást köt ki magának, mely által az egy harmadik személy irányában fennálló kötelességét megszegi: az a harmadiknak a kötelesség megszegéséből eredő káráért az adóssal egyetemben felelős. A szabadverseny elvén alapuló gazdasági és kereskedelmi rendszer mellett a piaci áron alul való eladás, sőt az előállítási — beszerzési áron aluli eladás is, ha az a valóságnak megfelel — rendszerint megengedett reklámeszköz, még akkor is, ha annak csábító hatásával kapcsolatban a versenyző más, nem olcsóbb árujának eladási lehetőségeit fokozza és versenytársai üzletét ezzel bármely mértékben hátrányosan befolyásolja. Ebben az esetben sem hagyható ügyelmen kívül az. hogy a márkacikkek előállítója az áru árát, annak lényeges tulajdonságával egyúttal a saját vagvonának alkatrészesévé teszi azáltal, hogy azt nemcsak előre meghatározza és .állandóan fentartja, hanem megtartását nagy áldozatokkal járó jogi szervezettel és anyagi eszközökkel biztosítja. Az ily árunak az ára nem puszta közgazdasági jelenség, hanem egy meghatározott személynek, a márka tulajdonosának vagyoni java, mely többnyire hosszú és fáradságos munkának, mindig jelentős erkölcsi és anyagi tökének eredménye, tehát kétségtelenül olyan üzleti érték, amelynek a tisztességtelen eljárások elleni védelme éppen az 1923:V. tc. célja. A márkacikkeket az előírt áron alul eladó' versenyző ezáltal az üzleti szokások tisztaságában el nem fogadott olyan feltűnő reklámeszközt vesz igénybe, mely csábító erejét: az árrontást, nem úgy, mint a szabadforgalomban levő áruk versenyénél a saját vagyonának felhasználásából, hanem meghat \rózott más egyéneknek, a márkatulajdonosok kimutatható vagyoni értékének egyenes megsemmisítéséből, vagy unnak megkísérléséből meríti... mert az előírt márkaár a márkatulajdonosnak esak azért és csak addig vagyoni értéke, amiért és ameddig azt fenlartja és a fogyasztóhoz való eljutásáig hatályos jogcszközökkel biztosítja ... A márkatulajdonos szóbanlevő érdekvédelmének általános fellétele, úgy a szerződő féllel, mint a nem szerződő harmadik személlyt! szemben az, hogy olyan zárt — hézagmentes — jogrendszert tartson fenn, amely önmagában alkalmas legyen minden viszonteladó vevő lekötésére. Ez a feltétel megdőlt és ezáltal a márkatulajdonos védelme is megszűnt akkor, ha a márkatulaj donos maga fogyasztóknak áron alul, vagy a viszonteladók (kereskedők) vevőnek ármegtartási kötelezettség vállalása (rezervális) nélkül ad cl, vagy a kereskedő részért való továbbadást ennek lekötése (rezervális) iiélkül másoknak (nagykereskedőknek) megengedi. ÍB. Vb. 39.820—1929.) Versenytilalom. A Tv. szempontjából alkalmazottnak kell tekinteni a munkást, továbbá azt is, aki kiképzés béljából, vagy próbaidőre van alkalmazva, vagy aki a vállalat igazgatására, vagy felügyelésére hivtott vállalati szerv hez tartozik. (15. §. utolsó bekezdés.) — aki szédelgő feldícsérés céljából (16. §.) más vállalat alkalmazottjának, vagy másnak ajándékot, jutalmat, vagy más előnyt ad. juttat, vagy ígér avégből, hogy az alkalmazottnak, vagy a megbízottnak tisztességtelen magatartása folytán magának vagy másnak áruk vagy munkateljesítmények megszerzése vagy szolgáltatása tekintetében előnyt biztosítson vagy az említett vállalatnak üzleti vagy üzemi titkát megtudja — amennyiben cselekménye súlyosabb büntető rendelkezés alá nem esik — vétséget követ el és három évig terjedhető fogházzal és ötszázezer koronáig terjedhető pénzbüntetéssel büntetendő. Ugyanígy büntetendő az az alkalmazott vagy megbízott, aki az előbbi bekezdésben említett tisztességtelen magatartásáért magának vagy másnak ajándékot vagy előnyt követel, fogad el vagy az az iránt tett ígéretet nem utasítja vissza. (20. %.) Az üzleti vesztegetés vétségét követi el tehát az (bárki!), aki az alkalmazott szolgálati kötelességének (hűségének) megszegése ellenében az alkalmazottnak ajándékot vagy jutalmat ad, avagy a munkaadó tilalma ellenére az alkalmazottnak, a figyelmességek, borravalók szokott mértékét meghaladó előnyt juttat, avagy oly tevékenységre kívánja rábírni, amely a munkaadó üzleti érdekeit károsílja, — feltéve, hogy az alkalmazott ily természetű ténykedéseiről (pl. szabad idejében a versenytárs javára teljesített szolgálatról) tudomással bírt és nem kötötte ki annak abbanhagyását. A tisztességtelen verseny magánjogi tényállása és jogkövetkezményei beállanak akkor is ha a vesztegetés célja nem éppen az alkalmazott szolgálati kötelességének a megszegése, hanem az ügy objektív elintézésének szubjektíve előnyösebbé tétele. A titoktartási kötelezettség a szolgálati viszony megszűnése után is fennáll, ha a szolgálat vállalása az üzleti titkok kitudása céljából történt. (K. VIII. 3977—1927.) Joggyakorlatunk szerint mi sem állja útját annak, hogy a munkaadó az alkalmazott üzleti tevéken- égét a szolgálati viszony megszűnése utáni időre is korlátozza, illetőleg az alkalmazottal versenytilalmi megállapodást kössön. Egy konkrét peres ügyben felperes alkalmazottja, aki több mint 19 évig állott felperes szolgálatában és kötelezettséget vállalt arra, hogy a felperes vállalatában tudomására jutott üzemi és gyártási titkokat közölni mással nem fogja, — vállalt kötelezettségének nem tett eleget és egy német szaklapban közzétett egy oly cikket, amelyben munkaadójának egy gyártási eljárását és receptjét elárulta. Jogszabá yaink (a versenytörvény) szerint nem szabad általában a törvénybe vagy a jó erkölcsbe ütköző módon szerzett tudást verseny céljaira felhasználni. Kifejezetten tiltja a szolgálati vagy társaiviszony tartama alatt az alkalmazottnak, vagy üzlettársnak az e minőségénél fogva megtudott, avagy reábízott üzleti, vagy üzemi titkok elárulását, vagy annak verseny céljaira a maga, vagy más javára való felhasználását. A szabadalmi törvény rendelkezései szerint, pedig bár a szabadalom a feltaláló vagy törvényes jogutódját illeti, az állami, vagy magánalkalmazásban álló személyek részére az állam kormánya, vagy a magánvállalat felszólalása esetében megtagadható a védelem, ha a bejelentőnek alkalmazásából, vagy állásából folyó teendője volt a feltalálás, vagy szerződése kötelezte őt arra. hogy szakértelmét olyan gyártási eljárások vagy ipari termékek feltalálására használja fel, mint aminőkre a szabadalmat kéri. A bíróságnak (bpesti kir. tvsz.) a konkrét peres ügyben elfoglalt jogi álláspontja szerint, még ha az alkalmazott találta is fel az általa egy szaklapban közzétett eljárást az az ő szellemi tulajdonát már nem képezi, főleg, ha az alkalmazott nem is kívánta magának megtartani a szellemi tulajdonjogát. Az állam és sok magánvállalat alkalmazottját sokszor kizárólag bizonyos kísérletek végzése végett tartja és neki a szükséges eszközöket, tőkét rendelkezésükre bocsátja. Méltányos tehát. így szól az ítélet, ha a törvényhozó jogot ad a munkaadónak arra, hogy a pénzüket felemésztő kísérletek eredményét a maguk részére igénybevehessék. Ez okból alkotta meg a törvényhozás a szabadalmi törvény (1895 : 37. cikkének) 6. §-át. amelyben elismeri a munkaadónak alkalmazottja találmányára való jogát és ez okból a bíróság nem is látta szükségesnek bizonyítás tárgyává tenni azt, hogy az alkalmazott által a szaklapban ismertetett eljárást ki találta fel és a törvény alapján alkalmazottat a kifogásölt újságcikkek közlésének ismétlésétől eltiltotta és egyben szerződéses kötelezettségének megfe'élöen kötbér fizetésére is kíiti'li zte. (B. Tsz. 43.796—1928.) Ez álláspontot a Jnry is osztja. (J. 40.338'M.-1929.)