Iparjogi szemle, 1929 (23. évfolyam, 1-12. szám)

1929 / 11. szám - A magántisztviselők és a kereskedősegédek szolgálati viszonyáról szóló előadói törvénytervezet

2 IPARJOGI SZEMLE alapján szólhattak a kérdéshez, a „garanciális előfeltételek" tekintetében semmiféle megoldást adni nem tudtak. Jogos ki­fogást emelhetünk a kongresszusi határozat ama része ellen, mely arról szól, hogy az átruházás nem lehet oly természetű, hogy a védjegyhasználat a közönség megtévesztését ..célozza". A vevőközönség védelme szempontjából a kifogásolható vagy nem kifogásolható védjegyhasználatnak természetesen nem lehet az a kritériuma, hogy a szóbaníorgó védjegyhasználat szándékolta-e a közönség megtévesztését vagy sem. A véd­jegyhasználatnak nem szabiid alkalmasnak lenni arra, hogy a vevőközönséget megtévessze. A megtévesztési szándékot, adott esetben, a büntetés kiszabásánál kell figyelembe venni. A francia és angol hivatalos szöveg között bizonyos eltérés észlelhető. A szóbaníorgó kérdésiben a fogalmak tisztázásához az amsterdami kongresszus mindenesetre erősen hozzájárult, bár a megoldástól még nagyon messze vagyunk. E kérdéssel azon­ban, melynek fontosságát mindenki belátja, igen behatóan kell foglalkozni már csak azért is, mert nálunk — praeter legem, sőt eontra legem — a védjegyek átruházását a válla­lat átruházása nélkül a gazdasági életben állandóan gyako­rolják. A tudományos tulajdon kérdésében a mostani amsterdami kongresszus úgy határozott, hogy az iparjogvédelmi bizottság a kérdés további vizsgálatát mindaddig felfüggeszti, amíg ebben a tárgyban új javaslatot nem terjesztenek elő. A többi kérdésben, nevezetesen az iparművészet védelme az iparban, a kiállítási oltalom és a tisztességtelen verseny kér­déseiben a fogalmak még nem voltak annyira tisztázva, hogy a már régebben elért eredményekhez újabbak csatlakozhattak volna akár negatív irányban is. A most említett kérdéseket vagy a N. K. K. az iparjogvédelmi bizottsága vagy különle­ges bizottságok fogják tovább tanulmányozni. Az N. K. K. a N. I. Szt.-t meghívta, hogy az N. K. K. kongresszusával egyidejűleg tartson Amsterdamban ügyve­zető választmányi ülést. Az ügyvezető választmányi ülés anyagát céltudatosan és szakavatottan kizárólag a budapesti kongresszus szempont­jából állította össze. Az üléseken Belatiny Artúr szövetségi elnök távollétében Pompéry Elemér első szövetségi alelnök elnökölt. Belatiny elnök távolmaradása általános sajnálkozást keltett. Az üléseken magyar részről jelen voltak: Schilling Zoltán, a m. kir. szabadalmi bíróság elnöke, akit a kir. kor­mány küldött ki és aki az üléseken minden mozzanatra ki­terjedő éber figyelemmel állandóan részt vett, továbbá Ke­lemen András hites szabadalmi ügyvivő, a rnagTarországi csoport és a kongresszusi előkészítő bizottság titkára. Az ülések napirendjén a következő pontok álltak: a pá­rizsi főegyezmény 4. cikke; a szabadalmak érvényének vissza­állítása; a szabadalmak nemzetközi számozása; az elsőbbségi határidő (Weisimann és Vándor Haeghen); a védjegyek füg­getlensége és átruházása; a védjegyek nemzetközi osztályo­zása; a gyári minták és tömeggyártási géprészek védelme; az uniós egyezmények rendszeres revíziója; a tisztességtelen verseny; a nemzetközi mintalajstromozás; a németországi cso­port néhány javaslata. Több vélemény hangzott el oly irányban, hogy a tisztes­ségtelen verseny kérdése már ki van merítve. Ezzel szemben azonban azt kell megállapítani, hogy ennek a kérdésnek nem­zetközi értelemben csak az elvi része áll tisztán, a részletek azonban egyáltalában nincsenek körülhatárolva. Tavaly Pá­rizsban oly hozzászólás is volt, mely e kérdés felvételét fölös­legesnek mondta, míg az idén Amsterdamban a N. K. K. bizalmas megbeszéléseket tartott és az egyes országok jelenleg még odáig sem jutottak el, hogy a tisztességtelen verseny kérdésében egymással, ha másként nem, érdekképviseleteik útján érintkezzenek. A hágai egyezmény a tisztességtelen verseny tekintetében a főegyezmény 10 bis cikkébe két kon­krétumot cikkelyezett be; túlságosan optimisztikusnak kell ítélnünk tehát azt a felfogást, mely e kérdésben már nem talál semmi rendezni valót. A minták nemzetközi lajstromozását már végzi a berni iroda. Ennek a hatásáról még nem lehetett pontos képet sze­rezni, mert egyrészt a hágai megállapodáshoz igen kevés állam csatlakozott s másrészt az áttekintéshez elegendő anyag nem áll rendelkezésre. Kelemen András, a N. I. Sz. magyarországi csoportjá­nak és a kongresszus előkészítő bizottságának kitűnő titkára e jelentésében, amelyet — sajnos — csak kivonatosan, áll mó­dunkban ismertetni, az események felsorolásán kívül a ma­gyarországi csoport állásfoglalásával kapcsolatban a mozgató erők világába és az okok összefüggésébe is éles bepillantást enged. Az amsterdami kongresszus után a közeljövőben, a I. Sz. szakbizottságától, illetve ennek szakszerű és a tár­sadalmi keretektől független, élesen elválasztott előkészítő munkájától várjuk az 1930 június első hetére kitűzött buda­pesti kongresszus sikerét. A magántisztviselői! és a KeresKedősegédek szolgálati viszonyáról szóló előadói törvénytervezet Dr. Meszlény Artúr nyilatkozata A magántisztviselők és a kereskedősegédek szolgálati vi­szonyáról szóló törvényjavaslattervezet 16., 17. és 20. §-ai érintik a legközvetlenebbül az eszmei javak oltalmi körét. A tervezet idevonatkozó rendelkezéseire vonatkozólag kérdést in­téztünk dr. Meszlényi Artúr egy. tanár, budapesti ügyvédhez, mint az iparjogvédelmi kérdések egyik legkiválóbb elméleti és gyakorlati szakemberéhez, aki e szakaszokhoz a következő bírálati észrevételeket tette: A 16. §-hoz: 1. E § az üzleti vesztegetésnek csak magán­jogi következményeit állapítja meg, mégis annak körét oly szűkre vonja, mint az 1923 : V. tc. 20. §-a. Pedig a tisztesség­telen verseny magánjogi tényállása és jogkövetkezményei be­állanak akkor is, ha a vesztegetés célja nem éppen az alkal­mazott szolgálati kötelességének megszegése. Már az ajándék­kal nyomatékossá tett kórelem, az ügy gyorsabb vagy előzé­kenyebb elintézésére is azt célozhatja, hogy az alkalmazott egyéb ügyeket megfelelően háttérbe szorítson. De kétségtele­nül tisztességtelenség forog fenn, ha az ajándék célja az ügy objektív elintézésének szubjektíve előnyösebbé tétele (így a német Kammergerieht is, Seelow 137.). A magánjogi szank­cióknak tehát már akkor be kell állania, ha egyáltalán aján­dék (vagy más előny) adatik oly előny biztosítása céljából, amely egyébként a vesztegetőt meg nem illette volna, akkor is, ha ez nem jár az alkalmazott részéről szolgálati kötelessé­gének megszegésével. 2. A joghatás körében annak is be kell állania, hogy az alkalmazott köteles legyen főnökének kiadni azt, amit veszte­getés címén kapott akkor is, ha a főnököt egyéb kár nem érte, vagy ilyet bizonyítani nem tud (v. ö. Beiehsgerioht 1920. IV. 27. Mark. u. W. XX. 40. L.), de akkor is, ha igen. Ez nem a kárté­rítést helyettesítő szankció, hanem az alkalmazottnak megbí­zotti minőségéből folyik, amely szerint mindent tartozik meg­bízójának kiadni, amit az ügyből szerez. A 17. §-hoz: 1. A titok felhasználására vonatkozó szerző­dést nem helyes a 20—24. §-ok korlátaihoz kötni, mert: a) jo­gos érdeke lehet ahhoz a munkaadónak, kiskorú vagy 6000 P-nél kisebb illetményű munkaadóval szemben is (20. § a. p.), b) az írásbafoglalást a titoknak ez a minősége a munkaadóra nézve sokszor veszélyessé, tehát lehetetlenné teszi, c) a titok­tartásnak becsületszóval stb.-vel megerősíttetése nem kifogá­solható, d) a 20. § d), e) és f) pontjaiban foglalt időbeli és egyéb korlátok itt nem helyükön valók. Főleg helytelen a 21. §-ra hivatkozás, mert a szolgálati viszony még oly alaptalan meg­szüntetése sem jogosíthatja fel a munkavállalót az indiszkré­cióra. Ez egyenesen a bosszú szentesítése! A 23. §-ra utalás tárg-ytalan. A 24. §-ra utalás pedig rejtélyt ad fel az interpre­tá tornak. 2. A szolgálati viszony megszűnése után is fennállhat a titoktartási kötelesség például, ha a szolgálat vállalása csak látszólagos volt és éppen a titok megtudása végett történt, vagy ha a szolgálat vállalása ugyan valóságos volt, de a ti­tok kitudása és elárulása céljából történt (párizsi Cour de Cass., 1863. ápr. 24., Pataille 1863. 357., 363. 11.). Ezt kiemelte a Tvt. indokolása is. így határozott legutóbb a Kúria is az utólagos titoksértés egy más esetében, amikor a volt alkalma­zott magatartását a jó erkölcsökbe ütközőnek, dolózusnak találta. P. VII. 3977/11927. sz. a., Jogi Hírlap 129. évi 22. sz. (683. sorsz.) 3. A 3. bekezdésben hivatkozni kell a Tvt. 15. §-ára is, vagy talán csak orra, mert a titoksértés magánjogi szabályo­zása itt és nem a 21. §-ban foglaltatik, a Terv. 17. §-a pedig szintén a magánjogi szabályozásra szorítkozik. A 20. §-ltoz: 1. Fenntartom amaz észrevételeimet, amelyek „A magánalkalmazottak szolgálati viszonyának törvényi szabályzása. Dr. Pap Dezső előadása és annak megvitatása. Bpest, 1929." című 105 s k. lapjain foglaltatnak. Aggályai­mat csak enyhítette, de nem küszöbölte ki az, hogy a § e) pontja az utolsó illetménynek most már csak felét biztosítja az alkalmazottnak. Szerintem az alkalmazottnak abban, hogy esetleg jó állásra, exiszteneiára tesz szert stb., meglehet a tel­jes ellenértéke ahhoz, hogy a versenytilalmi megállapodást aláírja, s esetleg azért esik el az állástól, mert a munkaadó ragaszkodik a versenytilalomhoz és nem akar vagy nem tud utólagos pénzbeli járadékot szolgáltatni. A többi korlát amúgyis oly súlyos, hogy ezt nélkülözni lehet. A munkaadó a legritkább esetben lehet abban a vagyoni helyzetben, hogy

Next

/
Oldalképek
Tartalom