Gazdasági jog, 1944 (5. évfolyam, 1-8. szám)

1944 / 2. szám - Konszernjogi kérdések

94 tételt, hogy „minden szabad, ami nem tilos", másrészről — tilalmat alig állít fel. S ha agrárkörök erős kritikával illették is ezt a törvényt, ez sohasem azért történt, mert e törvény a mezőgazdaság által el nem viselhető korlátokat szab a kereskedelemre, hanem inkább azért, mert túl nagy szabadságot, túl sok privilégiumot ad a kereskedelmi vállalatoknak. Ennek a szabadságnak és ezeknek a kereskedők javára biztosított privilégiumoknak köszönhetik a magyar szövetkezetek is megerősödésüket és a szövetkezeti szabadság — különösképpen pedig az alapszabályoknak biztosított szélesköm autonómia (!) — tette lehetővé, hogy a magyar szövetkezeteknek minden fajtája a maga sajátos viszonyaihoz és szükségleteihez képest építse ki szervezetét. Ha elvesszük a szövetkezetektől, vagy egyes szövetkezeti fajoktól a kereskedői minőséget, akkor kiszolgáltatjuk őket vagy a magánjogi társaság primitívségének, vagy az egyesületi jog korlátozásainak. Ami pedig a szövetkezetek kiuzsorázását illeti, maga Gébért József mutat reá, hogy a termelőszövetkezetek központba tömörítése és hitelellátása tökéletes védelmet ad az uzsora ellen. Talán mondanom sem kell, hogy a Kereskedelmi törvényben hevenyészve alkotott szövetkezeti jog nem ideális és régóta alapos reformra szorul. Ennek a reformnak keretében kell számolni többek között a kis termelőszövetkezetek szükségleteivel, figyelemre méltatva cikkíró úr javaslatait is. 4. A felügyeleti jog a kereskedelmi társaságokká minősített szövetkezetek tekintetében a kereskedelmi tárcát illeti; holott a mezőgazdasági termelőszövetkezeteknél indokolt volna azt a földművelésügyi kormÁnyzatnak átengedni. A kereskedelmi társasági minőség egyáltalában nem volt akadálya a múltban s nem lehet a jövőben sem annak, hogy a szövetkezetek felügyelete és gondozása a tárcájuk szerint illetékes miniszter jogkörébe utaltassék. Nyitott kaput dönget tehát, aki az agrárszövetkezeteket el akarja vonni a kereskedelmi tárcától, amikor a hitelszövetkezetek és a biztosítószövetkezetek a pénzügyminiszter, a szakipari szövetkezetek pedig az iparügyi miniszter felügyelete alatt állanak és a tejszövetkezeti kérdést sohasem kívánta senki sem elvonni a földművelésügyi miniszter hatásköréből. A szövetkezetek kategorizálása tekintetében külföldön újabban jelentkező irányzatok részletes kritikájával több helyen foglalkoztam. Itt csak arra mutatok reá, hogy a szövetkezeti mozgalom az egész világon akkor kezdett megerősödni, amikor a jogalkotás az „egyenlő elbánás" elvét érvényesítette a szövetkezetekkel szemben is; tehát ugyanazt a jogi helyzetet biztosította javukra, amelyet a kereskedők élveztek. És ez áll épúgy az angol,^ német, svéd, svájci fogyasztási szövetkezetekre, mint a dán és bolgár agrárszövetkezetekre. Az, hogy